Jano Pál a játékos-edző

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2005.08.11. 00:13
Címkék
Start-kupa a Felvidéken

Az európai kupákban is érdekelt három NB I-es férfi élcsapat – a Pick-Szeged, a Dunaferr és a Carbonex-Tatabánya – vesz részt pénteken és szombaton az érsekújvári, nyolccsapatos Start-kupán.
Start-kupa a Felvidéken

Az európai kupákban is érdekelt három NB I-es férfi élcsapat – a Pick-Szeged, a Dunaferr és a Carbonex-Tatabánya – vesz részt pénteken és szombaton az érsekújvári, nyolccsapatos Start-kupán.
Csak most tisztult a kép a nyíregyházi férficsapat körül, pedig már harmadik hete edz a gárda a bajnoki rajtra. Az olykor viharos és eseménydús napok után új ügyvezető került az egyesület élére. Holp Jánost a csapat főszponzorának tekint- hető nyíregyházi önkormányzat delegálta, hogy felügyelje a klub gazdálkodását. Mellette a korábbi ügyvezető, Ignéczi Ferenc irányítja az együttes mindennapjait.

Ami pedig a szakmai vonalat illeti, Jano Pál lett a gárda játékos-edzője. A felvidéki beállós munkáját a korábbi tréner, Bartha Dénes segíti, aki emellett az ifjúságiakat is irányítja. A KK Nyíregyházának jelenleg négy új játékosa van: ketten szlovákok, Patrik Jurko Kassáról, Martin Kleis pedig Dunaújvárosból érkezett.

A csapat tavalyi legjobbját, a kapus Martin Pramukot hazai élklubok és külföldi csapatok egyaránt keresték (Svájcban is részt vett egy próbajátékon), ám sikerült vele megállapodni a folytatásról. Visszatért Nyíregyhá-zára Nagy Csaba (Nyírbátor) és Braun Brúnó (játszott a PLER-ben is, majd néhány hónapot kihagyott). A klub további erősítéseket tervez.

Az NSO ajánlja:

Tabella, fordulóról fordulóra 2004-05

Bajnoki adatbank 2004-05
A férfi NB I bajnokcsapatai

Kézilabda-lexikon

Kézilabda-fórumaink
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
36 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
1 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik