Mezei is köszöntötte a távozó Csoknyait

Vágólapra másolva!
2005.06.24. 22:59
Címkék
A balatonalmádi Kuczkó étterembe hívta össze búcsúbeszélgetésre barátait és csapattársait Csoknyai István, aki 15 évig a veszprémi klubot erősítette. A sportág sztárja 12-szeres magyar bajnokként és 12-szeres Magyar Kupa-győztesként a most befejeződött szezon végén lezárta első osztályú karrierjét.
A védekezés nemzetközileg is elismert specialistáját, aki négy európai kupadöntő főszereplője volt, a barátai mellett a világhírű klub vezetői is köszöntötték.

A búcsú persze csak Csoknyai játékos-pályafutására értendő, hiszen a hajdani klaszszis a nyár közepétől - Csonti Rudolffal együtt - Zdravko Zovko edző segítője lesz az MKB-Veszprémben.

Az összejövetelen a kiváló sportemberről elhangzott, hogy a klub történetében a legtöbbet szerepelt Veszprém-mezben, s a fiatal kézilabdázók példaképe is lehet klubhűségének, a sport iránti alázatának köszönhetően. Csoknyai rövid pohárköszöntővel válaszolt, s elmondta, hálás mindenkinek, aki támogatta, hogy negyvenéves koráig a sportág élvonalában maradhatott. Erre koccintott egykori játszótársával, a szegedi válogatott beállóssal, Mezei Richárddal, aki a szabadságát Balatonfüreden tölti, s persze eljött Csoknyait ünnepelni.

Az igazi búcsúztatás, a klub rendezvénye még hátravan. Ezt Veszprém önkormányzata és az MKB-Veszprém szeptember elsején közösen tartja a horvát Badel Zagreb elleni tesztmérkőzés keretében.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
3 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
3 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
3 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
4 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik