Bíró Imre a Loki élén

Vágólapra másolva!
2005.06.21. 22:05
Címkék
Kettő plusz egy évre kötelezte el magát az EHF-kupa-induló DVSC NB I-es női együttesénél Bíró Imre edző - tudtuk meg a debreceni Aquaticum Termál Hotelben a tegnapi tájékoztatón.
A tréner (a válogatott hajdani kapusa) ezzel visszatért a klubba, hiszen az ő irányításával az 1999-2000-es évadban a negyedik helyen végzett a Loki. Ezt a teljesítményt azóta sem sikerült megismételni, a klub vezetői viszont a felsőházba jutást tűzik ki célul a lányoknak a következő évadra. Bíró Imre segítője Varga József, az ifjúsági válogatott edzője lesz.Bíró Imrétől azt tudakoltuk, hogy szakított-e az üzleti tevékenységével, amely miatt öt évvel ezelőtt lemondott az edzőségről. "Nehéz időszakban kértek fel akkor edzőnek - válaszolta -, de végül eredményes csapattal dolgozhattam. A bajnokság végén mégis engedtem a csábításnak, mert több évtizedes sporttevékenység után szerettem volna magam másutt is kipróbálni. Spanyol cégnél dolgoztam, s ez a szál nem is szakad meg. Az első persze a Loki. Aki áldoz a sportra, az szeretné látni az eredményt. Én is."

Oláh Sándor, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője megköszönte a korábbi edző, Laurencz László munkáját (a világhírű szakember szaktanácsadó marad Debrecenben, de emellett másutt edzősködhet is).
Tegnap bemutatták a Loki új szerzeményeit. A zilahi átlövő, Erdős Melinda, aki Győrött, Vácott és a Spartacusban is játszott, a legutóbbi három évadot a francia első ligás Aunis Handball La Rochelle-Pérignyben töltötte. A balszélső Dagmar Stuparicová és a beállós Janka Caltíková egyaránt a vágsellyei Slovan Duslóból, a szlovák bajnokcsapatból érkezett.

A régi keretből Alina Ariton az osztrák Hypóba távozott, Borók Rita anyai örömök elé néz s befejezte pályafutását. Sütő Mariannt első vagy másodosztályú csapatnak szeretnék kölcsönadni. Nyilas Tünde befejezte a játékot a Lokiban, és félállásban segíti a klub munkáját.
Pajna Zoltán alpolgármester a tulajdonosi kör nevében kijelentette, a magasabb célok eléréséért a támogatók gondoskodnak a csapat biztos pénzügyi hátteréről.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
3 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
3 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
3 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
4 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik