Világjátékok: megvan a női strandkézisek szűk kerete

Vágólapra másolva!
2005.06.17. 14:13
Címkék
Az elmúlt héten a szlovéniai Koperben edzőtáborozott a magyar női strandkézilabda-válogatott bő kerete. A tréningek mellett a egy nemzetközi tornán is részt vett a válogatott, majd a verseny végeztével Neukum Tamás szövetségi kapitány kihirdette 12 fős keretét. Ez a gárda a Világjátékok előtti napokban fog még két fővel csökkenni.

"A lányok nagy szorgalommal, odafigyeléssel és óriási kedvvel sajátították el az edzéseken az újabb taktikai elemeket - dicsérte a csapatot Neukum Tamás a Nemzeti Sportszövetség Kommunikációs Irodájának nyilatkozva. - Az alapjátékunk összeállt, a taktikai repertoárunk csaknem teljes. A technikai kivitelezések folyamatosan javulnak, időnként pontosan és látványosan sikerül már megoldani a kialakult helyzeteket. A csapatrészek szépen csiszolódnak össze, a játékosok egyre inkább érzik egymás reakcióit."

A tornán szlovén klubcsapatok ellen játszott a magyar keret két gárdára bontva Magyarország "A" és Magyarország "B" válogatott néven. Ez a két csapat játszotta a döntőt, ahol szinte bemutató számba ment a mérkőzés, így méltán vívta ki a magyar strandkézilabda a helyiek elismerését.

A szűkített, 12 fős keret tagjai:
Augusztné Kévés Renáta (Marcali), Ács Barbara (Tököl), Balogh Piroska (Marcali), Horváth Gabriella (egyesületen kívül), Kocsis Ágnes (Kiskunhalas), Megyes Ildikó (Csömör), Pavelekné Kovács Judit (Tamási), Pásztor Rita (Nagyatád), Simon Orsolya (Vasas), Simonné Hingyi Beatrix (Ercsi), Szélesi Melinda (egyesületen kívül), Varga Brigitta (Tamási)
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
1 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
1 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
1 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik