Már továbbjutott a Dunaferr

SZ. GY.SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2005.02.07. 00:29
Címkék


A már sok nagy csatának otthont adó Moracsa-csarnok ezúttal a szokottnál is hűvösebben fogadta a magyarokat - szó szerint. Az átépítés (a férfi kosárlabda Eb egyik helyszíne Podgorica lesz, azért modernizálják a létesítményt) miatt félig szétbontott épületben, a viszonylag kellemes mediterrán klíma ellenére, még a szabadtérinél is alacsonyabb volt a hőmérséklet.. A vendéglátók számára csakis a győzelem tarthatta életben matematikai esélyüket a második helyre, illetve a sokkal valószínűbbnek látszó EHF-kupa-szereplést érő harmadik pozícióra.

A hazaiak szereztek vezetést, a dunaújvárosiak első gólját Pigniczki lőtte. Az ötödik percben Nagy Ivett kapott remek indítást, biztosan értékesítette a helyzetet (2-4). A gól után a kiváló szélső a térdét fájlalva a parkettán maradt. Látszott, komoly sérülésről lehet szó, Bába Mihály gyúró ölben hozta le a játékost. A Dunaferr őrizte egy-két gólos előnyét, sőt a félidő közepén a kiváló átadásokkal is jeleskedő Radulovics első büntetőjéből már 7-4-re növelte a vendégelőnyt. A félidő hajrájában a hazaiak minden erejüket mozgósították az egyenlítés érdekében, de csak felzárkózni tudtak.

A 37. percben Puchacz hatodik találatával egy gólra csökkentette csapata hátrányát (11-12). Az akciónál Kindl a fején sérült meg, őt is le kellett támogatni a pályáról. Védekezést váltottak a hazaiak is, az 5-1-es formációt választották. A 39. percben született meg a második félidő első Dunaferr-gólja Ferling révén (11-13). A folytatásban is hihetetlenül kevés gól esett, ami a csapatok kiváló védekezését és a kapusok remek teljesítményét dicséri, ugyanakkor a támadójáték kritikája is mindkét oldalon. Negyvenpercnyi játék után a Nagy Ivett helyére beálló Vincze Melinda is megszerezte első gólját (12-14). A hazaiak legjobbja, Puchacz vezetésével fogcsikorgatva igyekezett felzárkózni a hazai gárda, és erőfeszítéseit siker is koronázta (14-14). Folytatódott az elképesztő góltalanság, amit hol bosszankodva, hol megkönnyebbülve vett tudomásul az egyébként szokatlanul csendes közönség. A hajrára beszálló Bulath Anita káprázatos góljával ismét kettőre növelte előnyét a vendégegyüttes. A rengeteg ütéstől érthetően rettenetesen elfáradó Radulovics büntetőt hibázott három perccel a vége előtt. Már csak percek voltak hátra, Ferling, majd Puchacz gólja jelentette a mérkőzés utolsó eseményét. A negyeddöntőt érő győzelemnek azonban súlyos ára volt: az első diagnózis szerint a Dunaferr válogatott balszélsője, Nagy Ivett keresztszalag-szakadást szenvedett.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik