Már megnyílt a sztárbörze

H. L., S. J.H. L., S. J.
Vágólapra másolva!
2005.01.27. 23:20
Címkék
A tunéziai világbajnokságon - mint minden kiemelkedő jelentőségű versenyen - a klubok menedzserei árgus szemmel figyelik, kit (kiket) lenne érdemes igazolni a következő évadra, netán hosszabb távra. Ugyanakkor más országokban - de itthon is - beindult a sztárbörze, mert az élgárdák vezetőinek ezekben a hetekben már a következő idény csapatait kell építeniük.
A sérüléssel bajlodó világbajnok Renato Sulicot, akit a Fotex KCV tavaly két évre igazolt - a Vecernji list című lap információja szerint - szívesen látná soraiban az RK Zagreb. "Voltam Magyarországon, de semmiről sem egyeztünk meg, nem döntöttünk el semmit - hangoztatta Sulic. - Már korábban elmondtam, hogy felajánlottam a szerződésbontást, de ezzel a Fotex nem járt volna jól. Nem vagyok hibás a sérülésemben, s nem akarom felmondani a szerződést, ami a magyar csapat célja. Ezzel költség nélkül megszabadulna tőlem. Egy hónappal ezelőtt már szó volt arról, hogy visszatérnék-e az RK Zagrebba, de a hívásra nem adtam választ. Előbb a Fotexszel kell tisztáznom a helyzetet. Addig a zágrábi szerződést inkább fikciónak tekintem."A horvát szaklap, a Sportske Novosti ráerősített a hírre: ha a fiumei sztár feltételeit nem teljesíti a Fotex, akkor a Zagrebben folytatja.
A Fotex KCV vezetői szerint: a jelenlegi helyzet egyik félnek sem jó, ugyanakkor Sulicra továbbra is számítanak Veszprémben, és biztató, hogy a Horvátországban utókezelt játékos megműtött lába fokozatosan javul, ezért - orvosi szakvélemény szerint - február közepén várhatóan elkezdheti a termi labdás edzéseket.
A veszprémiek egyik kulcsjátékosa, a macedón válogatott több klubba is csábított, gólerős átlövője, Kiril Lazarov folyamatosan tárgyal a Fotex KCV vezetőivel szerződése meghosszabbításáról, s híreink szerint rövidesen megszülethet az egyezség.


Szavazás

Ki lepheti meg a Fotexet az idei bajnokságban?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
6 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
6 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
7 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik