Vereség, biztató jelekkel

S. J., SZ. GY.S. J., SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2005.01.10. 22:03
Címkék
A női Bajnokok Ligája csoportküzdelmeit az Ikast elleni vereséggel (28-27) kezdte a Dunaferr NK.
A BL csoportbeosztásának elkészítésekor már sejteni lehetett, hogy a Dunaferr dániai látogatása nem sok jót ígér. Ráadásul a válogatott túlnyomó többségét adó magyar bajnok a decemberi Eb-t követően gyengébb periódusba került. Ezt jelezte a győriek elleni hazai döntetlen és a debreceni kínos vereség.
Ilyen előzmények után indult a mérkőzés helyszínének otthont adó Aarhusba Kiss Szilárd mester együttese. (A sikeredző egyben a volt szövetségi kapitány, akinek a még januárban megnevezni kívánt utódjáról - netán az ő szerződésének a meghosszabbításáról - már folynak a háttértárgyalások.)
A kontinensünk nyugati és északi részén tomboló orkán újabb, nem várt megpróbáltatások elé állította az újvárosiakat, akik pedig a BL-csoportküzdelmek nyitó fordulójában elért sikerrel szerettek volna kilábalni a hullámvölgyből. A megszokott ritmus - az egy nappal korábbi érkezés - helyett csak vasárnap, a mérkőzés előtt néhány órával esett be Aarhusba a magyar együttes, és a zűrzavaros utazástól elcsigázottan, kialvatlanul volt kénytelen felvenni a harcot a bombaformába lendülő (a legutóbbi bajnoki fordulóban a félelmetes Slagelse, a BL-címvédő otthonában bravúros 25-25-öt elérő) ikastiak ellen.
A Dunaferr ugyan nincs csúcsformában az Eb után (s ezt tudtuk), de azt reálisan meg kell állapítanunk: ezek után a jóval nagyobb különbségű veresége sem lett volna falrengető meglepetés.

Pálinger Katalin bravúrsorozata nélkül súlyosabb vereséget szenved a Dunaferr (Fotó: Meggyesi Bálint)
Pálinger Katalin bravúrsorozata nélkül súlyosabb vereséget szenved a Dunaferr (Fotó: Meggyesi Bálint)
Pálinger Katalin bravúrsorozata nélkül súlyosabb vereséget szenved a Dunaferr (Fotó: Meggyesi Bálint)
Már a hullámzó színvonalú és iramú találkozó kezdetén jelentős, ötgólos hátrányba került a Dunaferr, amit a 25. percre sikerült ledolgozni, és 10-10-nél kiegyenlíteni, ám a félidő vége és a második játékrész kezdete ismét a hatgólos előnyt szerző hazaiaknak sikerült jobban. Az elgyötört, betegségtől, sérüléstől hátráltatott Dunaferr a találkozó egyes szakaszaiban csak vergődött, de igyekezett hősiesen küzdeni. Ferling lázas betegen vállalta a dániai utazást és a mérkőzést, Radulovicsnak pedig előbb a lövő kezét kellett jegelni, majd az arcába fejeltek, s emiatt hosszabb ápolásra szorult. Ki tudja, mi történt volna, ha az Újváros - Pálinger vezérletével - nem csillogtatja legendás küzdőszellemét. Jelentős hátrányból is vissza tudott kapaszkodni, és végül minimális különbségű vereséget szenvedett, amelynek akkor lehet jelentősége, ha legalább két góllal nyer itthon, és az Ikasttal szemben az egymás elleni eredmény alapján dől el a csoportban a sorrend.
A dánoknál parádézott Mortensen kapus, valamint Touray, Daugaard és Mortensen (az Eb legjobb játékosa). A vendégek játékában egy-egy biztató jelet lehetett felfedezni. Pálinger sokadszor mutatta meg, miért is ábrándoznak szerződtetéséről a legjobb dán csapatok vezetői. A válogatott kapus több alkalommal is reménytelen helyzetben hárított, csapata egyik vezérének bizonyult. Gáspár Gabriella ezúttal is a nyitott védekezés zavaró embereként kapott szerepet, s nagy része volt a Dunaferr második félidei felzárkózásában. Persze a többi játékos is dicsérhető egy-egy felvillanásáért, de azt nem tagadhatjuk: mélyen valódi tudása alatt, sok hibával játszott a magyar bajnok. Amiért a legtöbb jó szót érdemli, az a küzdőszelleme.
A vereség sosem jön jókor, de Dunaújvárosban igazából nem úgy számoltak, hogy a továbbjutáshoz szükséges idegenbeli pontot, vagy pontokat Németh Helgáék éppen Dániában kezdhetnék el begyűjteni. A látottak alapján úgy tűnik, a Dunaferr hamarosan kilábalhat a gödörből. Az első lépést a Valencia elleni szombati sorsdöntő mérkőzésen teheti meg.
Vegyes érzések munkálkodtak a találkozó és csapata értékelésekor az edzőben, Kiss Szilárdban is.
"Úgy érzem, Aarhusból legalább egy pontot elhozhattunk volna - mondta -, sőt ha kicsit pontosabban játszunk, akár kettőt is. Márpedig az idegenben szerzett pontok ebben az erős csoportban kincset érhetnek a végelszámolásnál. Emiatt hiányérzetem van. Mindemellett, ahogy a találkozó előtt is elmondtam, játékosaim nem felejtettek el kézilabdázni, és ezt vasárnap is igazolták. Nagyon bosszantó, amikor egy góllal kapunk ki, de a lányok becsülettel, nagy igyekezettel játszottak. Küzdeni tudásukért minden elismerést megérdemelnek." ---- N ---- L
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: története során először bajnok a MÁV Előre

Röplabda
6 perce

Szikora Melinda 18 védéssel járult hozzá a Chambray Touraine győzelméhez

Kézilabda
16 perce

Sinner győzelemmel tért vissza eltiltásából a római tenisztornán

Tenisz
1 órája

A piros lap okozta sokkból még felállt a Paks, de a hajrában kicsikarta a győzelmet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Győzött a Veszprém, karnyújtásnyira került a bronzérem megszerzésétől az NB III-ban

Labdarúgó NB II
1 órája

Videó: Kata Mihály 90 éves nagypapája végezte el a kezdőrúgást az MTK–KTE meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Forrtak az indulatok az FTC edzője és játékosa között – videó

Kézilabda
1 órája

Nem született döntés a portugál „bajnoki döntőn”, a címvédő Sporting kezében az aranyérem sorsa

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik