Már az Olsen-banda akcióit lesve érezhettük, hogy a dánokkal időnként baj lehet… hát igen, a kiszámíthatatlanság jellemezte a leginkább Olsen szakit és bandáját. Alighanem Kökény Bea is láthatta annak idején a kétbalkezes dán gengszterek szerencsétlenkedéseit. Talán ez zavarhatta meg az egykori klasszist, s ezért jósolhatott ennyire rosszul. A mindenségét neki!"Dőljünk hátra nyugodtan…"Ezt mondta Kökény Bea mosolyogva, miközben kissé kritikus hangnemben beszélt a magyar csapat játékáról. Tette mindezt a csütörtöki meccs félidejében, amikor a remekül játszó lányaink, asszonyaink hat góllal vezettek a dánok ellen. Kökény Bea megnyugtatott mindenkit, elsősorban a vele szemben ülő ifjú riportert, Szántó Dávidot. De Kökény Bea alighanem elfelejtett valamit. Egyrészt a dánok kiszámíthatatlanságát, másrészt azt a Sydneyben lejátszott olimpiai bajnoki döntőt.Akkor is hat góllal vezettünk.S akkor is legyőztek bennünket a dánok. Pedig Debrecenben még a második félidő közepe táján sem hitte volna senki, hogy kikaphatunk. Felzárkózott az ellenfél, fogyott a magyar csapat előnye, ám a mieink újra és újra újítani tudtak. Kiss Szilárd, akit a pletykák szerint "százszorta" jobban szerettek válogatottunk tagjai, mint elődjét, Mocsai Lajost, ekkor még tudta fanatizálni csapatát, az oldalvonal mellett le s föl járkálva űzte, hajtotta tanítványait. Mindhiába. Mintha megbabonázták volna Radulovics Bojanát, Görbicz Anitát, Ferling Bernadettet, Nagy Ivettet, Lovász Zsuzsát s a többieket. Mintha valami átok ülne rajtunk, amikor a dánokkal játszunk, mintha az a hatgólos vezetés valamiféle csalétek lenne, hogy tessék, magyarok, dőljetek hátra…S mi hátradőltünk, ahogy Kökény Bea is mondta a féidőben, s bizony csaknem hanyatt estünk a meglepetéstől. A mindenségét neki!De pokolba a dühvel, az elkeseredettséggel s a negatív mondatokkal! Ez a csapat hajt becsülettel, és már a dánok elleni meccs előtt kiharcolta helyét a elődöntőben. Ott vagyunk, és szombaton a Papp László Budapest Sportarénában biztosan telt ház előtt megnyílhat az út a finálé felé. Ennyi még belefér, egy aprócska egygólos vereség, még akkor is, ha idegőrlő, bosszantó s már megnyert meccsen szenvedtük el. De a tanulság is megvan: a mi csapatunknak akkor sem szabad ünnepelnie, s Kökény Beát idézve hátradőlnie, ha tizenöt vagy húsz góllal vezetünk. Hát még akkor, ha a döntőben újra az Olsen-banda lesz az ellenfelünk…