Még veretlen a Fotex

ARY GYÖRGYARY GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2004.10.30. 23:03
Címkék
A norvégok mindenképpen bizonyítani szerettek volna a még veretlen magyar bajnok ellen, éppen ezért nem ártott az óvatosság. Néhány percig idegesen játszott, majd megnyugodott a Veszprém, ugyanis elmaradtak a várt hazai rohamok.






A Fotex egyre inkább magára talált, és fokozatosan húzott el ellenfelétől, amiből óriási szerepet vállalt a kirobbanó formában kézilabdázó Pérez. Lazarov szintén szép gólokat lőtt. Ebben az időszakban a passzivitás volt jellemző a norvégok játékára, a játékvezetők többször is elvették tőlük a labdát. Fordulás után is jól tartotta magát a Fotex, ám gondot jelentett, hogy Lusnyikovot harmadszor is kiállították a macedón bírók. Zdravko Zovko változtatott a védekezési hadrenden, Iváncsik és Pásztor váltotta egymást zavaró szerepkörben, s így többször sikerült labdát szerezve kontratámadásokat indítani. A magyar bajnok végül Norvégiában is magabiztosan kézilabdázva, egyértelmű győzelmet aratott, így továbbra is veretlenül áll csoportja élén.






Lazarovot (fehérben) hiába ôrizték keményen, így is öt gólt szerzett (Fotó: Meggyesi Bálint)
Lazarovot (fehérben) hiába ôrizték keményen, így is öt gólt szerzett (Fotó: Meggyesi Bálint)
Lazarovot (fehérben) hiába ôrizték keményen, így is öt gólt szerzett (Fotó: Meggyesi Bálint)
Csalódott a nagy különbség miatt?
Tonning Bard:

Nem, hiszen ezen a meccsen mindent megpróbáltunk, de rutinosabb, nagyobb nemzetközi tapasztalattal rendelkező ellenfelünket még megszorítani sem sikerült.

Elégedett volt csapata teljesítményével?
Zdravko Zovko:

Sajnos nem tudtuk megismételni az utóbbi hetek jó játékát. Sokat hibáztunk védekezésben, de amiért ideutaztunk, azt teljesítettük. Készülünk a Tatabánya elleni szerdai bajnokira, illetve a szombati, Kaunas elleni újabb BL-találkozóra.
Legfrissebb hírek

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
18 perce

Copa Sudamericana: félbeszakadt a nyolcaddöntő argentin–chilei párharca

Minden más foci
49 perce

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
52 perce

Megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal, Torinóból vesz középpályást a Forest – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
1 órája

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem lőtt – ejtett

Népsport
1 órája

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
2 órája

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik