Kiss Szilárd: Formás kis csoport

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2004.10.19. 15:17
Címkék
Nehéz csoportba került a magyar bajnok, a Dunaferr együttese, amelynél ugyan titkon a BL-győzelemről álmodnak, most azonban a csoportból való továbbjutásért is igencsak meg kell szenvedniük.
- Elég formás kis csoportba kerültünk - válaszolta megkeresésünkre Kiss Szilárd, a csapat vezetőedzője, egyben a női válogatott szövetségi kapitánya -, ami már csak azért is érdekes, mert spanyol és szerb ellenfelünkkel immár évek óta rendre megmérkőzhetünk. A dánokkal ugyan nem találkoztunk, de ők is játszottak a közelmúltban magyar csapat ellen a nemzetközi kupában, úgyhogy őket meg onnan ismerhetjük.
- Mit vár a csoportmeccsektől?
- Mindenképpen továbbjutást várok, tehát az első két hely valamelyikének a megszerzését. Persze ennek alapfeltétele, hogy a sorozatot minden játékosom egészségesen vívja meg. Itt, ezen a szinten, ilyen kiegyenlített esélyek mellett minden apróságnak döntő szerepe lehet. Akár egy ember, főként egy kulcsjátékos kiválásának is.

A szakember továbbjutást vár csapatától
A szakember továbbjutást vár csapatától
A szakember továbbjutást vár csapatától
- Az előzmények ismeretében az ellenfeleket nagyon nem kell feltérképezni, annyit áruljon el: szakmailag mit vár az ellenük lejátszandó mérkőzésektől?
- A spanyolokat itthon mindig vertük, mondhatom biztosan, ám kint meg ők vertek meg bennünket. Nem tudtunk meglepetést okozni, jó lenne megtalálni annak az okát, hogy meccs és meccs között mi okozza ezt a nagy különbséget. A szerbek elleni találkozókon messze nem számított ennyit a hazai pálya előnye. Tavaly például kint vertük meg őket a negyeddöntőben, ami tartást és hatalmas előnyt jelentett számunkra a visszavágón. Ellenben azt megelőzően, egy korábbi sorozatban meg itthon játszottunk velük döntetlent és kint kikaptunk. Ebben a párharcban bármi megtörténhet. A dánok a rájuk jellemző játékot hozták tavaly, vélhetően ez idén sem lesz másként. Ebben a párharcban számunkra talán annyi az előny, hogy kint játszunk velük először és aztán következik a dunaújvárosi mérkőzés. Így pedig már őket feltérképezve tudunk játszani, a hazai pálya előnyeit és a szurkolói támogatást élvezve. Mivel vélhetően jó kis körbeverésnek nézünk elébe a csoportban, fontos lehet adott esetben az egymás elleni eredmény. Tippelni sem tudom, ebben a csoportban ki végez az első és ki a negyedik helyen. Igazából bármi a leosztás, az nem jelenthet meglepetést. De azért szeretnénk elkerülni a kiesésünk okozta negatív szenzációt, mégiscsak a magyar bajnokcsapatról van szó, a tavalyi BL-elődöntősről.
- Tegnap első ízben találkozhatott szövetségi kapitányi minőségében a válogatott keretével. Hogyan telt az első nap?
- Sajnos a két naposra tervezett összetartás egy naposra csökkent, mert történt egy kis keresztbeszervezés és közben kiírtak a lányoknak egy bajnokit is. De sebaj, átalakítottuk a programot és egy nap alatt tudtuk le azt, ami két napra terveztem. Délelőtt a Dunaferr-vegyessel játszottunk egy edzőmeccset, délután pedig a Hypoval. Nem panaszkodhatok, jól ment a játék, arra azonban kevés volt a most rendelkezésemre álló egy nap, hogy jobban megismerjem azokat a játékosokat, akikkel eddig csupán ellenfélként találkozhattam. Majd legközelebb erre is sort kerítünk.
Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
1 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
2 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
2 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik