Minden fronton erősít a Debrecen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.06.03. 22:23
Címkék
Az elmúlt bajnokságot a hatodik helyen zárta a DVSC női csapata, s a debreceniek mindenképpen szeretnének előre lépni a következő szezonban.
Ennek érdekében két posztra is külföldi játékost igazol a Loki, s az egyik kiszemelttel már meg is egyeztek a klub vezetői."Az ukrán kapussal, Tatjana Vorozscovával, aki 2000-ben egyik vezéregyénisége volt az Európa-bajnoki ezüstérmet szerző ukrán együttesnek, már meg is egyeztünk – mondta Balogh Zoltán, a DVSC-t működtető gazdasági társaság ügyvezetője. – A hazája válogatottjában is számításba vett kapussal, aki legutóbb a montenegrói Buducsnoszt Podgoricában szerepelt, egyéves szerződést kötöttünk. Egy átlövőt még mindenképpen szeretnénk igazolni, s több román, illetve orosz kiszemeltünk van."Az ukrán kapus korábban megfordult a román Valcea együttesében is, míg az elmúlt szezonban nem védett, hiszen gyermeket várt, majd kisbabája elvesztése után be akarta fejezni az aktív játékot. Leonid Ratner szövetségi kapitány azonban közölte vele: bekerülhet az olimpiára készülő ukrán válogatottba, így újra edzésbe állt, az egykori 13-szoros BEK-győztes Szpartak Kijevvel gyakorolt együtt. Ha a kapus bekerül az Athénba utazó keretbe, akkor csak az olimpia után csatlakozik új csapatához.Az is biztos, hogy a DVSC – bár vezetői elégedettek voltak a csapatot a rájátszásban irányító Varga Józseffel, aki a jövőben ismét pályaedző lesz – új szakvezetővel vág neki a 2004–05-ös bajnokságnak. A kétszeres EHF-kupa-győztes egyesület irányítói kiemelkedő tudású, híres edzőt szeretnének a kispadon látni, ezért jelenleg két nemzetközileg is elismert trénerrel tárgyalnak.A debreceni játékosok még nem kezdték meg nyári szabadságukat, csütörtöktől szombatig Szardínia szigetén, Sassariban vesznek részt egy nemzetközi tornán. Nem tartott a csapattal az olimpiai kerettag Szűcs Gabriella, a litván válogatottal Eb-selejtezőn szereplő Ruta Latakité, valamint a vizsgáira készülő Madai Petra.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
3 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
3 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
4 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
4 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
4 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
5 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
5 órája
Ezek is érdekelhetik