Sugárra várva

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2004.05.04. 22:44
Címkék
Az FTC válogatott kapusa, Sugár Tímea az ősztől új csapatban folytatja pályafutását. Hogy melyikben?
A válaszra még várni kell, de a szerződtetésére esélyesnek tartott csapatok elnökeihez ezzel a kérdéssel fordultunk: elképzelhető, hogy Sugár a jövőben az ön együttesét erősíti?Gunnar Prokop (Hypo NÖ): – Nem, és azt sem hiszem, hogy másik osztrák klubba sem igazol. Német csapatot sem tudok elképzelni, de dán talán szóba jöhet.
Takács Csaba (Dunaferr): – Nem, Sugárról szó sem volt.
Vanyus Attila (Győri Graboplast): – Összeállt az új keretünk Sugár nélkül.
Bakos Tibor (Vác): – El tudtam volna őt képzelni a csapatunkban, de későn tudtam meg, hogy elhagyja az FTC-t.
Balássi Imre (Cornexi-Alcoa): – Tárgyaltunk Sugárral is.

Nem lettünk sokkal okosabbak akkor sem, amikor Sugár Tímeát is megkérdeztük: mi az, amit leendő csapatáról nyilvánosságra hozhat.
– Egyelőre semmi – válaszolta. – Úgy szól a megállapodásunk, hogy a klub jelenti be a szerződtetésemet, és elfogadom az óhaját. Azt sem mondhatom meg, hogy hazai vagy külföldi együttesről van-e szó. Az FTC-ben azért szóltam előre, mert szerettem volna, ha marad idejük a vezetőknek, ha új kapust akarnak keresni.
Legfrissebb hírek

F1, Szingapúri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
27 perce

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
45 perce

Paraatlétikai vb: Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban

Atlétika
1 órája

Tenisz: Amanda Anisimova három játékot engedett a címvédő Gauffnak Pekingben

Tenisz
1 órája

Népsport: Zsák Károly, az érzékeny kapus

Népsport
1 órája

Gyász: 39 évesen elhunyt a Baltimore Ravens korábbi Super Bowl-győztes játékosa

Amerikai sportok
1 órája

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
1 órája

Bujdosó Imre: Nem volt kérdés, hogy hazajövök

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik