Jobb volt a Dunaferr

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2004.04.02. 22:06
Címkék
Az idei női kupadöntőbe ugyanaz a négy csapat jutott, amely tavaly, amikor a pápai finálét az FTC nyerte meg a Dunaferr ellen. A győri elődöntőben pénteken előbb a bajnok Dunaújváros találkozott a Váccal, amely ebben az évadban remekül szerepel a bajnokságban és a KEK-ben is a nyolc közé jutott.
"Az idény elején a Magyar Kupa megnyerését tűztük célként magunk elé – mondta Kiss Szilárd, a Dunaferr edzője. – Ehhez ma meg kell tennünk az első lépést. Csak Bohus bajlódott a napokban kisebb kézsérüléssel, de ő is vállalhatja a játékot."
A váciak mestere, Vura József, aki hajdan a győri sikerek kovácsa volt, visszafogottan beszélt az esélyekről. "A Dunaferr ellen alighanem csak az lehet a célunk, hogy megnehezítsük a dolgát, hiszen ellenfelünk kezdőcsapatában hét válogatott csillag szerepel – mondta a váci edző. – Sérültjeink meggyógyultak, ezért mind a tizennégy játékosunk harcra kész."
A váciak bátran, okosan kezdtek, és a félidő közepéig többször vezettek, a 14. percben pedig már kétgólos volt az előnyük. Juhász kapus azonban egyre ritkábban találkozott a labdával, míg társai kihasználták a Dunaferr lassú, puha védekezését. Berta, Ôri és Szentes lövései rendre utat találtak Pálinger kapujába, mert a világklasszis előtt a védőfal csak a játékrész közepén lett mozgékonyabb és erőszakosabb. Mátyás biztosan értékesítette a büntetőket, míg a másik oldalon Radulovics és Ferling talált be a leggyakrabban a csereként pályára lépő Gridnyeva kapujába.
Amikor összeszedettebben, lendületesebben játszott a Dunaferr, kétgólos lett az előnye, igaz, ehhez Pálinger bravúrjai is kellettek. Ezekben a percekben Ilyés és Berta góljaival tartotta magát a Vác (16–16), és a szünetig két azonos teljesítményt nyújtó együttest látott a közönség.
A második félidőt is Juhász kapussal kezdte a Vác, amely azonban ziccereket hagyott ki, és a gyors ellentámadásokat a rutinos Újváros rendre góllal zárta. Pálinger javuló játéka önbizalmat adott társainak (32–22), és az első félidőben még szoros, fordulatos elődöntő hajrájára nem maradt más kérdés, csak a Dunaferr diadalának különbsége. Ilyésék becsületére legyen mondva, utolsó erőtartalékaikat is mozgósították a végjátékban, de ekkor már lelkileg is összeroppantak, és esélyük sem volt a Dunaferr lendületének csökkentésére.

A Dunaferr–Vác elődöntő után mindkét edzőtől azt kérdeztük, mi volt az oka csapata ingadozó teljesítményének?
– Az első félidőben csak a támadásainkkal lehettem elégedett – mondta Kiss Szilárd. – A másodikban viszont sokat javult a védekezésünk, és ez el is döntötte a fináléba jutás kérdését.
– Pillanatnyilag csak ennyire vagyunk képesek – vélekedett Vura József –, de őszintén remélem, hogy erősödni fog csapatunk. ---- S ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik