A Dunaferr–Győr is a jégen

SZ. GY.SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2004.03.29. 21:49
Címkék
Mozgalmas időket él a Dunaferr női csapata. A Vác hazai legyőzésével a bajnoki címvédő lett az alapszakasz első helyezettje, ezért négy ponttal az élről kezdheti a rájátszást.
A következő feladat azonban, amelyre nagyon készül, a Magyar Kupa győri elődöntője s – reményei szerint – fináléja. – Tavaly a döntőbe jutottunk, ott azonban alulmaradtunk a Ferencvárossal szemben – emlékezett a közelmúltra Kocsis Erzsébet ügyvezető igazgató. – Minden mérkőzést szeretnénk megnyerni, s így lesz ez most is. Amenynyiben sikeresen túljutunk az elődöntőn, akkor a szombati fináléra már szurkolóink is nagy számban elkísérnek bennünket. Autóbuszt indítunk számukra Győrbe. A BL-elődöntő előkészületeiről is fontos információkkal szolgált az egykori válogatott beállós. – Biztossá vált, hogy a hazai összecsapás április tizennyolcadikán este hatkor kezdődik, a helyszín pedig klubunk jégcsarnoka lesz – mondta. – Hatalmas az érdeklődés, ömlenek hozzánk az előjegyzések a belépőkre. Az ülőhelyek gyakorlatilag már elfogytak, az állóhelyre még tudunk jegyet adni. A dán Slagelse is nagy létszámú szurkolótáborral érkezik, ellenfelünk négyszáz jegyet igényelt. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor április kilencedikén már a jégcsarnokban kialakított pályán edzhetünk, és tizenharmadikán ott fogadhatjuk a rájátszás első fordulójában a Győrt. Erre a találkozóra díjtalan lesz a belépés, bérlettulajdonosainknak ülőhelyeket tartunk fent.A BL-visszavágóra április 25-én, 16 .15 órakor kerül sor Bröndbyben, ahova – megfelelő számú jelentkező esetén – szurkolói buszt indít a Dunaferr.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik