Kovács Péter edző: még két év Szegeden (nem kell)

Barok IstvánBarok István
Vágólapra másolva!
2004.03.24. 21:28
Címkék
A Pick-Szeged edzője, Kovács Péter újabb két évre meghosszabbította szerződését."Az edző igazi sikere, ha a klubja elégedett a munkájával, és szerződést ajánl – mondta a tréner, aki tavaly júniusban egy plusz egy éves megállapodást kötött a szegediekkel. – Az a jó üzlet, amelyben mindkét fél jól jár, és elégedett. A tavalyi csapat kialakításában még nem vehettem részt, gyakorlatilag kész tények fogadtak. Most viszont van beleszólásom, de az anyagi lehetőségeink határán belül. Hiába szeretném a világ egyik legjobb átlövőjét a csapatba hozni, ha erre nincs pénz. Elmondtam, milyen posztokon kellene erősíteni, s a vezetőség közölte, kikből választhatok. Nehéz helyzetbe kerülünk Nikola Eklemovics távozásával, de ő sokat tett az utóbbi öt év alatt a csapatért, s ha valamelyik világhírű csapatba igazol, akkor büszkék leszünk rá. Ráadásul azt tervezi, hogy visszatér, és letelepszik Szegeden.Az edző hozzáfűzte, a bajnokság rájátszásában a Fotex, a Tatabánya és a Dunaferr lesz a Szeged legnagyobb ellenfele. Ráadásul a kupában is a Dunaferr állja a Pick utját a négy közé jutásért. Fontos szegedi hír, hogy a Tisza Volán Rt. további egy évig gondoskodik a kézilabdacsapat utánpótlásáról.
Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid annyira elfáradt a vb-ezüst után, hogy kiesett számára néhány pillanat

Vizes vb 2025
1 perce

Újabb magyar érem Szingapúrban! Betlehem Dávid ezüstérmes a 3 km-es sprintversenyben

Vizes vb 2025
1 órája

„Olyan nehéz időszakot éltem meg, amibe sokan belerokkantak volna” – Fábián Bettina a vb-bronzérem után

Vizes vb 2025
1 órája

Óriási bravúr! Fábián Bettina világbajnoki bronzérmes a 3 km-es kieséses sprintversenyben

Vizes vb 2025
2 órája

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
6 órája

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
6 órája

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
6 órája

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik