Diadal, sétamenetben

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2004.02.22. 21:56
Címkék
Visszafogott derűlátás jellemezte a győri vezetőket a találkozó előtt, de a frissen, erőtől duzzadóan bemelegítő hazai lányok látványa több mint megnyugtató volt.
Az Estellában vereséget (30–26) szenvedő Graboplast a bajnokságban sem remekelt a héten, hiszen kínos vereséget szenvedett Debrecenben és alighanem emiatt is mérséklődött Róth Kálmán amúgy töretlen optimizmusa. "Az elején nem kell nekirohannunk a baszkoknak – vélekedett a győri mester. – Nem szeretném, ha a lányok túlpörögnék a rajtot és a kapkodásukból hibák fakadnának. Félidőnként két-két gólt kell ledolgoznunk és erre, sőt ennél többre is képes csapatom, ha rend lesz a játékosok fejében. Okos kézilabdával felőrölhetjük az Estellát."
A baszk csapat edzője, Inaki Ibarra elmondta, hogy együttese először szerepel az európai kupákban. "Újonc létünkre eddig derekasan megálltuk a helyünket – mondta a vendégek trénere. – Eddig is maximálisan elégedettek voltunk csapatunkkal és a Győr ellen is ötven százalék esélyünk van a továbbjutásra. Bogdanova és Gogirla vezetésével talán meglepetést szerezhetünk."
A Graboplastból vasárnap hiányzott Mörtel (térdműtét) és Bódi (lázas megfázás), ugyanakkor a korábban influenzával bajlódók meggyógyultak. Gyors gólváltásokkal hamar bemelegedtek a csapatok és már az elején feltűnő volt, hogy a vendégek nem tudnak mit kezdeni a Győr nyitott, agresszív védekezésével. Görbicz pompás labdákkal hozta helyzetbe társait, akik a félidő közepéig igazságosan osztoztak a találatokon. Az orosz világbajnok Bogdanova eszén rendre túljárt Vérten, Djokics és Mehlmann, míg a másik oldalon Gogirla és Martinenko próbálkozásai rendre elhaltak Sirinán. Összesítésben egyenlített a Győr a 14. percben (7–3) és a vendégeken az sem segített, hogy Mehlmann hétméterest hibázott, mert Juhász révén immár továbbjutásra állt az ETO, Kovacicová és Mehlmann góljával pedig – a közben elkövetett gyermeteg támadási hibák ellenére nőtt a különbség (15–6). A vártnál sokkal könnyebben fordított összesítésben a Győr, amely gyakran változó arcai közül ezúttal a rózsásabbat mutatta, és a továbbjutás kérdését gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte.
Az Estella képtelen volt áttörni a hazaiak védőfalát és akcióból csak elvétve volt eredményes, ráadásul laza védekezésével nem állította túl nehéz feladat elé az amúgy is jobb napot kifogó győrieket. Görbiczék nagy fölényük birtokában néhány könnyelműséget is megengedtek maguknak, ezzel azonban legfeljebb a közönség ínyenc részét bosszantották, a vezetésük és a továbbjutásuk nem forgott veszélyben. A vendégek ereje lassan elfogyott és lelki tartásuk sem volt a régi, miközben Róth edző cserékkel, helyváltoztatá-sokkal frissítette ezúttal – szerencsére – csak kisebb hullámvölgyekbe kerülő együttesét. Vérten vette kézbe a csapat irányítását, Görbicz pedig kihúzódott a bal szélre, de az ETO hat-nyolc gólos előnye így sem olvadt.
A visszavágó hősnője Sirina volt, aki a hajrában rendre korrigálta társai védekezési hibáit, amelyek figyelmük lanyhulásából fakadtak (30–21). Becsületesen küzdött az Estella, de a javuló formájú Győr biztos továbbjutását nem tudta megakadályozni. Méltán ünnepelt a lelkes publikum, amely végig kedvencei mellett állt.

A győriek edzőjét arról faggattuk, minek köszönhette együttese a formajavulást?
– Ma sem játszottunk jól – mondta Róth Kálmán –, de végre megfelelően összpontosítottunk feladatunkra. Sokkal jobban koncentráltak a lányok, mint az előző két mérkőzésükön. Megmutattuk, hogy ha nem is vagyunk kiugró formában, akkor is nagy szívvel tudunk küzdeni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik