Elhunyt Szelecz Péter

Vágólapra másolva!
2004.02.18. 22:40
Címkék
Mélyen gyászol a magyar kézilabda. Február 18-án az egyik müncheni kórházban elhunyt Szelecz Péter nemzetközi kategóriás játékvezető, aki április 24-én lett volna 33 éves.
A kimagaslóan tehetséges és szorgalmas, kitűnően képzett, németül és angolul beszélő bíró életének és felfelé ívelő karrierjének gyógyíthatatlan betegség vetett véget. Ennek kezelésére utazott Németországba, ahol azonban a gondos ápolás ellenére sem tudott megbirkózni a gyilkos kórral.
Játékvezetői pályáját 1986-ban kezdte, és 1995-ben lett az NB-s keret tagja, majd Oláh Viktorral 2000-ben nemzetközi kategóriás vizsgát tett az európai szövetségnél. Az utóbbi időben minden erejét összeszedve és bizakodva készült az IHF-vizsgára, amellyel a legmagasabb szintű bírói képesítést szerezte volna meg. Korrektségét és magas szintű tudását 136 magyar bajnoki és 67 nemzetközi mérkőzésen bizonyította. Családja mellett barátai, sporttársai és a Magyar Kézilabda-szövetség gyászolja, amely saját halottjának tekinti.
Temetéséről később intézkednek.
Legfrissebb hírek

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
24 perce

Nem jutott be az elődöntőbe a női válogatott az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
30 perce

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
38 perce

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
1 órája

Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
1 órája

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
1 órája

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
1 órája

Kopeczky Lajos: Most már nem titok, a Ferencváros volt mindig a csapatom

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik