EHF-kupa: Győrben lesz mindkét meccs

Vágólapra másolva!
2003.09.11. 22:22
Címkék
A Győri ETO KC és a litván Akademicas Kaunas megállapodott egymással abban, hogy a férfi EHF-kupában a legjobb 32 jutásért kiírt mérkőzéseiket Győrött játsszák le. Az első találkozóra október 18-án (szombat, 16 óra), míg a visszavágóra október 19-én (vasárnap, 16 óra) kerül sor a Magvassy Sportcsarnokban. Tettek az élvonalért

SALGÓTARJÁN. Az élvonalbeli tagság kivívásáért száll harcba a szeptember 20-án induló NB I B-s küzdelemsorozatban a Salgótarjáni KC férficsapata. A nógrádi megyeszékhelynek még nem volt első osztályú kézilabdacsapata. Harmos László, a klub ügyvezető elnöke elmondta: terveiket támogatja a tarjáni önkormányzat és Puszta Béla polgármester. Az NB I B-ben Molnár Ferenc edző gárdájának a legmagasabb költségvetése, amely még növekedhet, hiszen vezetői tárgyalnak egy pénzintézettel a névadó szponzorálásról. A klub a nyáron első osztályú játékosokkal erősítette meg keretét, és érdekes, hogy a csapat tagjainak többsége diplomás vagy jelenleg főiskolás. Jó hír, hogy rövidesen megkezdődik a Városi Sportcsarnok bővítése, és jövő ősztől a jelenlegi hét-nyolcszáz helyett kétezer néző biztathatja otthonában a Salgótarjáni KC-t.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a finn gerelyhajító, aki legyőzte Kulcsár Gergelyt az olimpiai döntőben

Atlétika
18 perce

Pro licences szakember vette át az ETO női csapatának irányítását

Labdarúgó NB I
26 perce

Vízilabda: vb-negyedik az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
52 perce

Vas Blanka csapattársa nyerte meg az egynapos koppenhágai sprintet

Kerékpár
56 perce

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Stollár Fannyék elveszítették a nottinghami páros elődöntőt

Tenisz
1 órája

Klub-vb: kétszer is ráijesztett a Dortmundra a Sundowns, de a németek nyertek

Klub-vb
1 órája

A portugálok büntetőt hibáztak, a hollandok emberhátrányban jutottak négy közé az U21-es Eb-n

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik