Kovács Péter, a derűlátó edző

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2003.08.26. 22:26
Címkék
Gyakorló mérkőzésekkel tarkított kemény edzésekkel július 28-a óta készül új mesterével, Kovács Péterrel őszi feladataira a Pick-Szeged férficsapata. A gárda részt vett a hagyományos Balaton-kupán, amelyen a döntőig menetelt, ott azonban kikapott a nyáron alaposan megerősített tatabányaiaktól, múlt vasárnap pedig a görög bajnok Filipposz Veriaszt verte magabiztosan hazai pályán.
"Egy rossz szavam sem lehet a srácokra, hiszen keményen dolgoznak – kezdte az eddigi felkészülési munka értékelését Kovács Péter. – Már a július végi orvosi vizsgálat eredményei is azt mutatták, hogy a nyáron egy kicsit leeresztett a társaság, néhány napos ráhangolás után azonban belevághattunk a munka közepébe. Negyvenkét edzésen és hét tesztmérkőzésen vannak túl Mezei Richárdék és az erőltetett menet a bajnoki rajtig folytatódik.”A felkészülés következő állomásaként kedd reggel Dobojba utazott a szegedi együttes, ahol rangos nemzetközi mezőnyben, a szlovén Celje, a szerb Partizan Beograd, a román Steaua Bucuresti és a macedón Vardar Szkopje társaságában nemzetközi tornán szerepel. A négy tesztmérkőzés mellett négy edzésen is részt vesznek a Pick játékosai a boszniai városban. Nem is árt a sok közös munka a csapatnak, hiszen a nyáron némiképp átalakult a legutóbbi bajnokság és Magyar Kupa-sorozat ezüstérmesének kerete. A válogatott irányító, Buday Dániel a Fotex KC Veszprém együtteséhez igazolt, a balkezes átlövő, Kotormán Attila visszatért Svájcba, a beállós Doros Ákos pedig Éles József klubtársaként, a napokban hazánkban szerepelt görög Filipposz Veriaszban folytatja pályafutását. Ugyancsak megvált a klubtól az ifjú kapus, Nagy Levente, aki az újonc nyíregyházi csapatot, az AB-Vill KC-t erősíti a jövőben. A "bevétel” oldalon a Ceglédről érkezett válogatott Józsa Máté neve szerepel az első helyen, igaz, a fiatal játékos csak a bajnoki rajt előtti napokban kapcsolódhat be újra a közös munkába, hiszen jelenleg a juniorválogatottban szerepel, a brazíliai korosztályos világbajnokságon. Oláh Gábor kétéves orosházi kitérő után tért vissza nevelőegyesületébe, míg az utánpótlás legjobbjai közül Balázs Gábor, Halász Máté és Sutka Norbert kap lehetőséget tehetsége bizonyítására. A Pick-Szeged játékosai doboji kiruccanásukat követően szeptember 1-jétől ismét hazai környezetben készülnek majd a bajnokság szeptember 13-i rajtjára. Kovács Péter szerint a 2003/2004-es magyar bajnokság dobogós helyezéseiért négy csapat vetélkedik majd. "El kell ismernem, hogy a Fotex kiemelkedik a mezőnyből, míg a nyáron alaposan megerősödött Tatabányával és a Dunaferr-rel nagyjából azonos játékerőt képviselünk – latolgatta az előttünk álló szezon esélyeit a szegediek szakvezetője. – Bízom abban, hogy végig méltó vetélytársai leszünk a Fotex-Veszprémnek, ám az ezüstérem megszerzését mindenképpen sikerként könyvelném el.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik