Győzelemmel búcsúztak

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2003.05.03. 22:59
Címkék
A legfontosabb kérdésekre már az alapszakaszban, illetve a rájátszás első körében választ kaptunk, ezért a küzdelemsorozat hajrájában az élcsapatok "csak presztízscsatákat vívnak egymással. Igaz, a sportág ínyenceit ezek is tűzbe hozzák, hiszen az európai élmezőnybe tartozó együttesek összecsapásairól van szó.
A győri rangadó előtt Róth Kálmán, a hazaiak edzője amiatt panaszkodott, hogy Mörtel Renátának előjött a bőrallergiája, és emiatt pénteken nem edzhetett. "Ugyanakkor jó hír, hogy Carmen Nitescu műtött térde gyorsan javul, a román játékos a nyár közepére befejezi a rehabilitációt, és az ősszel tökéletesen gyógyultan csatlakozhat csapatunkhoz” – vélekedett az edző, aki hozzáfűzte, hogy a klub vezetői továbbra is tárgyalnak több külföldi és hazai rutinos játékossal, akik közül egyet vagy kettőt igazolnának a belső posztokra.
Németh András kifejezetten nyugodtan várta a csatát. "Esélyesebb a Győr, hiszen Sugár és Miklosová, tehát mindkét kapusunk sérült, és az ifjúsági keretünk két tehetségére vár a feladat, hogy helyettesítse őket – mondta. – A bajban talán kis szerencse, hogy akkor kerültünk ilyen nehéz helyzetbe, amikor a bajnokságban már eldőltnek tekinthetőek az éremcsaták.” Egy nappal a rangadó előtt még Tóth Tímea is beteg volt, ám sokat javult az állapota, ezért az orvosok megengedték, hogy pályára lépjen. A legnagyobb várakozással persze a két kapus, Szűcs Orsolya (18 éves) és Gábor Anita (17) bemutatkozását várta a maroknyi vendégtábor.
Mintha a Fradi lett volna otthon az első percekben. Kirsner Erika, Siti Eszter és Lucia Uhraková góljaival megugrani látszott az FTC (1–4), miközben a győriek sorozatban rontották el támadásaikat. Amellett, hogy a hazai csapat kezdett ébredezni, az is kellett a szorosabb állás kialakulásához, hogy az FTC védekezése emberhátrányban nem volt hatékony (8–8). Valósággal záporoztak a gólok, mert egyik csapat sem ügyelt túlságosan a védekezésre. Főleg Uhraková, Siti és Mörtel volt elemében, de Bódi Bernadett látványos találatait is megtapsolta a közönség. Mörtel góljával fordított a Győr (13–12), és ez egyben a találkozó lélektani fordulópontja is volt.
Görbicz Anita (balra) nagy kedvvel játszott az ETO utolsó hazai bajnoki mérkôzésén
Görbicz Anita (balra) nagy kedvvel játszott az ETO utolsó hazai bajnoki mérkôzésén
Görbicz Anita (balra) nagy kedvvel játszott az ETO utolsó hazai bajnoki mérkôzésén
A vendégek erőszakos védekezéssel és gyors indításokból lőtt gólokkal azonban nem csak lépést tartottak a Győrrel, hanem egy időre a vezetést is visszavették (15–16). Ekkor időt kért és Irina Sirinát küldte a kapuba Róth Kálmán edző. A mester tanítványai közül főleg Mörtel és Micskó Zsófia fogadta meg leghamarabb a tanácsokat (18–16), miközben Farkas Ágnesék feltűnően sokat hibáztak támadásban. A válogatott átlövő akciógóllal nem is kísérletezett, egyelőre csak hétméteresekből volt eredményes. A szünet előtti percekben inkább dulakodtak, mint kézilabdáztak a játékosok.
Görbicz és Sirina remeklésével folytatódott a küzdelem, de csak időnként volt elfogadható színvonalú a találkozó (21–18). A Fradi egy-egy felvillanására (21–20) csőstől jött a válasz, ráadásul Farkas büntetőt hibázott, és a kipattanóért folytatott csatában megsérült (24–21). Rövid ápolás után folytathatta a játékot, amelybe sok tisztátalanság keveredett. Mörtel és Görbicz kedvére lőtte góljait, míg a másik oldalon a fáradó játékosok nagyon megszenvedtek minden egyes találatért. Siti és Kirsner mellett talán Uhraková és Mraviková teljesítménye érdemelt figyelmet. Sirina ziccereket védett, társai pedig Görbicz vezérletével lőgyakorlatot tartottak. Vérten Orsolya emberhátrányban is betalált (32–27), és már semmi sem akadályozhatta meg a végjátékban kiengedő, sokat könnyelműsködő Győr újabb hazai győzelmét egyik legnagyobb honi vetélytársa ellen. Róth Kálmán együttese szép sikerrel fejezte be hazai bajnoki szereplését.

Mestermérleg
Róth Kálmán:
– Csodákra vagyunk képesek. Már biztosan megnyertnek hittük a mérkőzést, amikor kiengedtünk, és ezzel felhoztuk vetélytársunkat.
Németh András: – A lehetőségeinkhez képest maximálisan megálltuk a helyünket.
Az állás
1. Dunaferr18171529–38735
2. FTC18126559–49724
3. Győr18936489–48021
4. Cornexi186111491–50213
5. Esztergom18414422–5318
6. H. vásárhely183114430–5137
Férfiak, a 7–12. helyért
Every Day Orosháza–Diacell Pécsi KK 30–29 (16–15)

Orosháza, 600 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
OROSHÁZA: SZABÓ L. – GÚNYA 6, Oláh 2, DAYKA 6 (3), ROSTA I. 4, Pásztor, Ambrus 3. Cs: SZIKORA A. (kapus), Czina, Harsányi 5 (2), Németh Z., Patocskai 1 (1), BAJUSZ 3 (1). Edző: Bajusz József
PÉCS: SZENTE – Erdélyi 3, Kovács Gy. 1, SZÖGI 5 (1), Lévay 1, Bursac 7 (1), Kovács Zs. 2. Cs: Balló (kapus), Kokas 4, Németh A. 2, Szappanos 4, Werner. Edző: Füzesi Ferenc
Az eredmény alakulása. 3. p.: 1–2. 6. p.: 2–4. 11. p.: 5–4. 17. p.: 10–7. 25. p.: 14–10. 28. p.: 14-14. 32. p.: 18–16. 36. p.: 19–19. 43. p.: 22–21. 50. p.: 24–28. 55. p.: 29–28.
Kiállitások: 12, ill. 22 perc
Hétméteresek: 8/7, ill. 3/2

Mestermérleg
Bajusz József:
– Az történt, amit vártam, a szerdai kupamérkőzésen elaltattak bennünket a vendégek, de szerencsére az utolsó pillanatban nyerni tudtunk.
Füzesi Ferenc: – Mindent megtettünk, amit lehetett.

Békési FKC–Százhalombatta 25–26 (12–16)
Békés, 300 néző. V:Bonifert, Serfőző
BÉKÉS: Szikora – NYITRAI 6, GILAN 6, Novanc 1, Nagy T. 2, Moldován 7 (2), Korcsok 1. Cs: Ardeleán (kapus), Czegle, Polgár Z., Polgár T. 2, Döge. Edző: Gávai Ferenc.
SZÁZHALOMBATTA: CZIRÁKI — TOMBOR 6 (2), LOPEZ 6, Kiss 4, Molnár 1, KAPLONYI 5 (1), Farkas 4. Cs: Golovin, Fónyad. Edző: Hemela Zsolt.
Kiállítások: 12, ill. 18 perc.
Hétméteresek: 4/2, ill. 4/3.
Az eredmény alakulása 6. p.: 2–3. 13. p.: 4–6. 15. p.: 5–6. 18. p.: 5–8. 23. p.: 8–12. 27. p.: 10–13. 37. p.: 17–18. 40. p.: 17–20. 47. p.: 20–24. 55. p.: 22–25. 57. p.: 24–25

Mestermérleg
Gávai Ferenc:
– Sajnos, most nem sikerült nyernünk, de így is sikerült örömet szereznünk néhány ,,jóindulatú” békési embernek.
Hemela Zsolt: – Emberfeletti küzdelem volt, mintha Hitchcock rendezte volna...
Az állás
7. Pestlőrinc-E.7331236–21715 (6)
8. Orosháza7412212–20612 (3)
9. Százhalombatta7313209–22612 (5)
10. Pécs7223197–19310 (4)
11. Békés7313195–1938 (1)
12. Komló7123197–2116 (2)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik