Izgalmas ünnepi program Dunaújvárosban és Székesfehérvárott

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2003.04.29. 22:06
Címkék
Szerdán Dunaújvárosban a nők a már birtokba vett jégcsarnokban, műanyag borítású pályán fogadják a hódmezővásárhelyieket, hogy a dán Slagelse elleni, május 10-i EHF-kupa-döntőre már igazán otthon érezzék magukat az új teremben és küzdőtéren.
A női NB I rájátszásából ugyan még négy forduló hátra van, de a felsőházban a lényeges kérdések már eldőltek. Aranyérmes a Dunaferr, és újra dobogóra állhat a Herz-FTC és a Győri Graboplast. Százszázalékosan ugyan még nem dőlt el, melyik csapat végez a második helyen, de csodának kellene bekövetkeznie, hogy ne a ferencvárosi lányok nyakába kerüljön az ezüstérem. A bronzvárományos győri lányokat pontszámban a Cornexi még befoghatja, de az egymás elleni eredmények alapján Irina Sirináék vannak kedvezőbb helyzetben, mivel a megszerezhető nyolc pontból ötöt már bezsebeltek. Ezért szerdán főként a presztízs lesz a tét Székesfehérvárott a Cornexi–Győr mérkőzésen, mert Németh Helgáéknak tekintélyes adósságuk halmozódott fel a győriekkel szemben. A székesfehérváriak legutóbb 1999. október 22-én győzték le a Graboplastot.Tv: a Cornexi– Győri Graboplast női bajnoki mérkőzést szerdán 18 órakor közvetíti a Sport1 csatorna
Legfrissebb hírek

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
1 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
2 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
2 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
3 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
3 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
4 órája
Ezek is érdekelhetik