Egy fontos gól volt a különbség

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
Vágólapra másolva!
2003.02.22. 23:02
Címkék
Nem örültek a fehérváriak, amikor a Rapidot kapták ellenfelül, de bizakodtak, egyrészt abból a szempontból jó helyzetbe kerültek, hogy éppen ellenfelüktől került a nyáron hozzájuk a román válogatott Gisca, aki jól ismerte az ellenfelet, másrészt azért, hogy legalább a visszavágóra felépült a csapatkapitány, Németh Helga.
A sorsolás után nem sokkal edzőváltás történt a Cornexinél, Pánczél Barabásra bízták a csapat szakmai irányítását, akinek sikerült felrázni az együttest. Ezt bizonyítja a győri pontszerzés és a Bukarestben elért eredmény. A négygólos hátrány, amely behozhatónak tűnt. A román bajnokság jelenlegi listavezetője egyértelműen úgy érkezett Fehérvárra, hogy kiharcolja a továbbjutást. Virincsik már a 30. másodpercben megszerezte a vezetést, Farkas pedig egy remek védés után kitűnően indított és Kulcsár is biztosan vágta a labdát a bal alsó sarokba. A jó kezdés biztatást adott, bár Deli labdáját kiütötte Dogaru, a másik oldalon Pana ziccerét fogta Farkas. Kicsit kapkodó, ideges volt a játék ezekben a percekben, s kétszer is a kapufa mentette meg az újabb góltól a románokat. A 6. perc végén szerezték első találatukat a vendégek, de Deli és Siti Bea gyorsan válaszolt. Aztán újra a kapufák játszották a főszerepet – mindkét oldalon. Az első büntetőt a románok kapták és értékesítették is. A nagy akarattal játszó Gisca egy perc alatt két gólt lőtt, s a 12. percben már rövid időre is, de ledolgozták a négygólos hátrányukat a fehérváriak. A Rapid nem adta fel, főleg Varzarut nem tudták tartani a hazaiak, akárcsak Bukarestben. A 16. percben lőtte első büntetőjét az Alcoa, Deli Rita nem hibázott, és újra négygólos volt a különbség. Gisca kapufája után jött a Rapid eredményes ellentámadása, sőt újabb büntetővel egy gólra felzárkóztak a vendégek. Németh Helgát is becserélte edzője, gyorsan kiharcolt egy emberelőnyt, amelyből két gólt lőttek Kenyeresék. Keményen, jól védekezett a Cornexi, ez nem ízlett a Rapidnak, a támadásokban viszont nem voltak elég pontosak a magyar lányok. Bizonyítja ezt a háromperces gólszünet is. A 27. percben Kenyeres találatával lett először meg összesítésben az egygólos előny. Sőt Deli Rita egy letámadás végén tovább növelte a különbséget.

Deli (képünkön labdával) a visszavágón nyolcszor talált be a bukarestiek kapujába
Deli (képünkön labdával) a visszavágón nyolcszor talált be a bukarestiek kapujába
Deli (képünkön labdával) a visszavágón nyolcszor talált be a bukarestiek kapujába
A szünet után Virincsik góljával folytatta a mérkőzést a Cornexi, bár erre gyorsan válaszolt Dumitrescu, aztán jött egy rövid megingás a hazaiak részéről, Deli és Kulcsár büntetőjét kivédte a Rapid kapusa, de még így is tartották hatgólos előnyüket a mieink. Időt kért a bukarestiek edzője, igyekezett rendbe tenni a csapatát. Óriási akarattal küzdöttek a román lányok, ugyanezt tették a fehérváriak is, nem hagyták felzárkózni a vendégeket, sőt Kenyeres találataival egyre biztosabbá vált a fehérváriak helyzete. A 48. percben az eddig gólerős Vardaru büntetőjét Fekete kivédte, de ez sem törte meg a vendégeket. A Rapid minden védekezési formát megpróbált, de támadásokban öt percig nem voltak eredményesek, a hajrára viszont már lőtték a gólokat, így az utolsó tíz másodpercre 29–24-nél nyílt lett a meccs, de szerencsére Németh Helgáék akkor ügyesen kijátszották az időt és kiharcolták a továbbjutást.

Mestermérleg
Pánczél Barabás:
– Szenzációsan játszottak a lányok. Néhány kihagyott ziccerünk problémát okozott ugyan a mérkőzés elején, de jó védekezéssel és nagy küzdőszellemmel kompenzáltuk ezeket a hibáinkat és biztossá tettük a továbbjutásunkat.
Vasile Margulescu: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk Fehérváron, hiszen Bukarestben is bizonyította a Cornexi, hogy kitűnő a játékosállománya. Ennek ellenére úgy érzem, voltak olyan időszakok, amikor csapatom "megfoghatta” volna a hazai együttest, döntőnek bizonyult, hogy a hajrában nem lőttük be ziccerünket. A szerencsésebb csapat jutott tovább.
Legfrissebb hírek

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
2 órája

Wilsont máris utolérte a Crucible átka, a sznúker-vb első napján eldőlt, hogy nem lesz címvédés

Egyéb egyéni
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Fradi–Nyíregyháza, Leicester–Liverpool, Szaúdi Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Újabb két magyar érem a dohai tornavilágkupán

Torna
3 órája

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
3 órája

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
3 órája

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
3 órája

Győzelmet aratott a Roma a Verona ellen

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik