Férfi EHF-kupa – tekintélyes az előny

SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGYSIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2002.12.08. 21:43
Címkék
A vajdasági együttes edzője, Jovan Elezovics, aki a hetvenes, nyolcvanas években a jugoszláv válogatott egyik legjobbja volt, a találkozó előtt arról panaszkodott, hogy együttese az utóbbi hónapokban alig játszott tétmérkőzést, mivel a jugoszláv szövetségben és a bajnokságban egyaránt kaotikus állapotok uralkodnak. "Nehéz tippelni, mert két azonos képességű, egymást jól ismerő csapat találkozik – mondta a szerb mester. Buday Ferenc edző csak annyit mondott, hogy játékosai igyekeztek minden tekintetben felkészülni a palánkai csapat elleni ütközetre.
Az újvárosi kézilabdabarátok – mintha előre lefutottnak ítélték volna a találkozót – csak mérsékelt érdeklődést tanúsítottak, és európai kupamérkőzéshez képest kevesen látogattak el a Dunaferr-csarnokba. Pedig fordulatos, jó színvonalú és sportszerű játékot láthattak volna – legalábbis az első félidőben. A vajdaságiak okosan, ziccerig járatták a labdát, és a Dunaferr csak a félidő közepén vette át a vezetést. Krivokapics, Kertész és Kuzmicsov mellett Szathmári játszott kiemelkedően a hazai gárdában, az ő jó teljesítményük felhozta a többieket is.
A második félidőt mindkét csapat sok hibával kezdte, de az egyre jobban magára találó Dunaferr bakizott kevesebbet, ráadásul Szathmári fantasztikusan védett. A Sintelon védelmét rendre átlőtte Krivokapics, és Bene is többször betalált (21–13). Az előny nem kényelmesítette el az Újvárost, ugyanakkor tűzbe hozta a szurkolókat, akik azt látták, hogy kedvenceik szinte tetszés szerint lövik góljaikat.
A szívósan harcoló vendégek 24–16-nál sem adták fel, ám a hajrában a Dunaferr érettebb, rutinosabb játékával szemben tehetetlenek voltak.

Mestermérleg
Buday Ferenc: – Úgy zajlott a találkozó, ahogy vártam. Magas színvonalú mérkőzést látott a közönség, és különösen a kapusok teljesítménye emelkedett ki. Együttesem lényegesen erőszakosabban harcolt, és ennek köszönhette sikerét. A visszavágón is nagy küzdelem vár ránk, de biztató a megszerzett előny.
Jovan Elezovics: – Ma jobb volt a Dunaferr, mert együttesem csak az első félidőben játszott elfogadhatóan. Pavlovics korai kiesése és néhány sérült játékosunk hiánya meghatározó volt. A visszavágón megpróbáljuk ledolgozni a hátrányunkat.
Legfrissebb hírek

Révész Attila a feljutásról: Helyenként a játékunk is élvezhető volt

Labdarúgó NB II
10 perce

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
19 perce

Marozsán rontott, Bondár és Gálfi újra top 100-as a tenisz-világranglistán

Tenisz
28 perce

Atlétika: Kenneth Bednarek kétszázon is brillírozott Miamiban

Atlétika
39 perce

Majoross Gergely: Kanada más kávéház lesz

Jégkorong
44 perce

Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiss Márton örülne, ha minden héten lenne Puskás-Suzuki-kupa

Labdarúgó NB I
1 órája

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik