Megjött Bence, a győztes

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2002.10.15. 20:46
Címkék
A szülők még aligha döntötték el, hogy a kézilabda vagy a vívás gazdagodott-e egy potenciális tehetséggel, pedig mindkét sportág örömteli keddi híre: megszületett Kökény Bea olimpiai ezüstérmes és Imre Géza világbajnok kisfia, Bence, aki 3650 gramm súllyal, 59 centisen, és szőke hajjal látta meg a napvilágot.
"A férjem végig mellettem volt a szüléskor, és el sem tudom mondani, milyen sokat segített – mondta néhány órával a baba világrajötte után a fáradt, ám határtalanul boldog és elégedett kismama. – Már előző nap is voltak fájásaim, de csak kedden hajnalban mentünk be a MÁV-kórházba. A sok szenvedésem szerencsére nem látszik meg Bencén, mert nagyon szép baba, és ezt nemcsak azért mondom, mert az enyém. Ha minden rendben lesz, akkor pénteken hazamegyünk.”Kökény orvosa, dr. Kardos Zoltán – hajdan a Debrecen kézilabdázója – képletesen megemelte a kalapját a volt válogatott csillag előtt. "Olyan fegyelmezetten szült, mint ahogyan kézilabdázott aktív játékos korában a válogatottban és a Fradiban – mondta az orvos. – Hála istennek semmi gond sem akadt, minden nagyon simán zajlott, és mindketten egészségesek.”A büszke és boldog édesapa beszámolt arról, hogy felesége csodálatosan tűrte a megpróbáltatásokat. "Minden tiszteletem az övé, mert rettentő fájdalmat kellett kiállnia, és nem csak a szülőszobában, hanem már órákkal előtte is – emlékezett a nehéz, ám mégis csodálatos napra Imre Géza. –Tudtuk, hogy kisfiú lesz, és amikor arról beszélgettünk, hogy hívjuk, két név jött szóba, Vince és Bence. Beának jobban tetszett a Bence, és ez szerintem is szép név, ezért emellett döntöttünk. Megjegyzem, a magyar utónévkönyv szerint a jelentése: győztes.”
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
6 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
7 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
7 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik