Veszélyes vetélytársak

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2002.09.16. 20:57
Címkék
Az európai kupasorozatok selejtezőiben is érdekelt négy magyar klubcsapat az első fordulóban még nem lépett pályára, mégis érdeklődéssel várta az eredményeket, hiszen az augusztusi elősorsoláson már megtudta, hogy melyik párharc nyertesével vagy vesztesével kell csatáznia.
Így szeretne örülni a Dunaferr ebben az évadban minden BL-mérkôzése után
Így szeretne örülni a Dunaferr ebben az évadban minden BL-mérkôzése után
Így szeretne örülni a Dunaferr ebben az évadban minden BL-mérkôzése után
Így szeretne örülni a Dunaferr ebben az évadban minden BL-mérkôzése után
Így szeretne örülni a Dunaferr ebben az évadban minden BL-mérkôzése után
Így szeretne örülni a Dunaferr ebben az évadban minden BL-mérkôzése után
A férfiaknál már egy héttel korábban eldőlt, hogy a grúz Sevardeni Tbiliszi lesz a Dunaferr ellenfele az EHF-kupa selejtezőjének második körében, mert a Bajnokok Ligája-selejtezőben a felvidéki Vágbeszterce otthon két súlyos vereséget mért rá (35–25, 35–23). Az európai kupaküzdelmekben újonc Agro SE Orosháza az ukrán Portovik Juzsnij együttesével találkozik a sorozat következő körében, és közel sem biztos, hogy könnyű dolga lesz, hiszen az ukránok gólzáporos győzelmekkel búcsúztatták grúz vetélytársukat (igaz, ebből sem lehet messzemenő következtetéseket levonni).
A nőknél a Bajnokok Ligájában a Dunaferr a spanyol Ferrobus Mislata csapatával (a két valenciai együttes közül a gyengébbel) kezd, amely a cseh Slavia Praha biztos kiverésével jutott tovább. Az újvárosiaknak nem lesz könnyű dolguk, de a 16-ba, vagyis a csoportküzdelmekbe kerülésük elvárható. A DVSC-Valdor súlyos anyagi megpróbáltatás előtt áll, ha el kell utaznia a BL-ből búcsúzó Madeira otthonába, ám elképzelhető, hogy vezetői megegyeznek a távoli portugál sziget klubjával, s akkor Debrecenben rendezik meg mindkét összecsapást (ehhez hozzá kell tennünk: viszonylag kicsi az esély az egyezségre).
A selejtezők második körében az első mérkőzéseket október 5-én vagy 6-án, a visszavágókat 12-én vagy 13-án rendezik meg. A BL-csoportküzdelmek a férfiaknál november 9-én, a nőknél január 4-én kezdődnek.
Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
4 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
4 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
4 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
4 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik