Battán folytatják a juniorok

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2002.07.27. 20:23
Címkék
Az elmúlt héten Tatán edzőtáborozott az augusztus 23-tól szeptember elsejéig tartó, finnországi korosztályos Európa-bajnokságra készülő női juniorválogatott. Kovács Péter és a spanyolországi starnd Európa-bajnokságról néhány napja visszatért Kovács Éva másodedző együttesének tagjai a kissé megeröltető mátraházi alapozást követően immár a második hetet töltötték közösen, és ezekben a napokban sem sok idejük maradt a pihenésre, a kikapcsolódásra. De hát nem is ez a dolguk bő három héttel a korosztályos kontinensviadal előtt."Sajnos meglehetősen kevés az időnk, ezért nagyon feszített tempót kell diktálnunk, hogy minden eltervezett munkát pontosan és lelkiismeretesen elvégezhessünk – értékelte a hetet az amúgy sem lágy szívű Kovács Péter, akit mostanában a legszigorúbb oldaláról is megismerhettek tanítványai. –A lányok továbbra is tisztességesen, hatalmas akarattal és ugyanilyen becsvággyal dolgoznak, és várják a finnországi megméretést. Ritkán dicsérem őket, de most csak annyit mondhatok, le a kalappal előttük a munkabírásukért, az egészséges fanatizmusukért.”A minden feltételről világszínvonalon gondoskodó tatai edzőtáborban, amelyet a kézilabdázók sem győztek eléggé dicsérni, reggelente egyórás egyéni képzésen vettek részt legjobbjaink, aztán erősítő és labdás két és fél óra következett, majd délutánonként taktikai gyakorlás és játék volt soron. A Tatabányán edzőtáborozó Cornexi-Alcoa ellen egy nap alatt két tesztmérkőzést játszott a Kovács-csapat. "Mindkétszer kikaptunk Zsiga Gyula edző világhírességekkel telezsúfolt, szintén az alapozásnál tartó csapatától, de az eredmény ezúttal cseppet sem volt fontos – folytatta Kovács Péter. – Gyakorlásnak viszont tökéletesen megfelelt, és az sem volt baj, hogy láthatták és érezhették a lányok, milyen a dinamikai és az erőnléti felkészültsége egy proficsapatnak. Nekik persze saját korosztályuk ellen kell harcra késznek lenniük, és kedden meg szerdán meg is tudják, hol tartanak a felkészülésben.”Az edző arra utalt, hogy a hétfőtől Százhalombattán edzőtáborozó keret tagjainak kedden Ercsiben (18.30 óra), szerdán pedig Százhalombattán (18 óra) Franciaország korosztályos csapata lesz az edzőpartnere egy-egy tesztmérkőzés erejéig. Kedvező előjel, hogy a magyarok az Európa-bajnoki selejtezőkben Herr Orsolya kapus vezérletével már legyőzték a franciákat.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
6 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
6 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
6 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
7 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik