Gyógyuló szegediek

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2002.07.23. 21:22
Címkék
Megérkeztek az új fiúk a bajnoki ezüstérmes Pick-Szegedbe, amely a játékosok nyári szabadságának leteltével a Városi Sportcsarnokban a további egy évig maradó Dragan Djukics mester vezetésével kezdte meg a gyakorlást. Az újonc Tatabányánál is bukkantak fel új arcok az első edzésen, de készülődik már a Százhalombatta is.
Kővári Árpád klubelnök elmondta, hogy a vezérkar igazolási tervei megvalósultak, ezért pillanatnyilag 16 tagú az együttes kerete, amelynek friss szerzeménye Kotormán Attila (Schaffhausen), Junier Noris (Cegléd), Habuczki Tamás (Fotex KCV) és a montenegrói Cetinjéből szerződtetett válogatott kapus, Nenad Puljezsevics."Két nagyon jó hírem van –kezdte az elnök. – Perger Zsolt válogatott kapus felépült a vállműtétje után, és a szintén válogatott Buday Dániel, akinek a tavasszal a gerincét kellett megoperálni, óvatosan elkezdhette a labdás edzéseket. Az orvosok azt mondják, Buday várhatóan októberre nyeri vissza régi formáját, ugyanakkor a csapat és az edző bizakodik, hogy már a bajnokság kezdetén is pályára léphet, és néhány részfeladatot meg tud oldani. Ezen a héten Szegeden gyakorol a csapat, hétfőn pedig egyhetes jugoszláviai edzőtáborozásra indul. Pillanatnyilag ez a legjobb és legolcsóbb lehetőség.”A Szeged augusztusban – a Dunaferr SE-vel együtt – bekapcsolódik az újonan alakult Közép-Európai Férfiliga (MEHL) küzdelemsorozatába, amelyben immár 14 klubcsapat vesz részt. "A napokban csatlakozott a nyereségorientált és a terveink szerint az együttesek felkészülését, formában tartását kitűnően szolgáló sorozathoz a horvát Metkovic és a szlovén Celje – folytatta Kővári Árpád. – Augusztus tizedikén a szervezet legközelebbi ülésén, a szerémségi Szabácson a többi csapat vezetőjével közösen pontosítjuk a MEHL-bajnokság programját, ami azonban nem lesz egyszerű, hiszen huszonhat találkozónak kell időpontot találnunk.”A MEHL-hez kapcsolódik, hogy a liga megnevezte a magyar bírópárosokat, akikre számítana a mérkőzések irányításában: Klucsó, Lekrinczki; Horváth, Marton; Cserepes, Jancsó; Serfőző, Bonifer.Az NB I-ben újonc Tatabánya Carbonex KC férfiegyüttese Kanyó Antal edző irányításával kezdte meg a felkészülést a szeptember közepén kezdődő bajnoki idényre. Az elmúlt évadban sikeresen szereplő játékosok mellé megérkeztek az új fiúk: a szlovák válogatott ikerpár, Jano Péter és Jano Pál, valamint Pulay Gábor, Borsos Attila, Kuzma Norbert, Himer Zoltán és Lengyel Péter. Még a csapatban edz, de augusztus elején Franciaországba igazol Szotyori István. A Jano fivérek és Pulay kivételével az új játékosok valójában nem is újak, mert valamennyien szerepeltek már Tatabányán.A kassai Jano fivérek 30 évesek, kitűnően beszélnek magyarul, hiszen ez az anyanyelvük, és magyarigazolvánnyal is rendelkeznek. Péter balátlövő, 38-szor játszott a szlovák válogatottban, Németországban és Görögországban idegenlégióskodott. Pál beállós, 65-szörös válogatott és a Kassa, valamint a Gálszécs csapatában kézilabdázott.Marosi László klubigazgató arról tájékoztatott, hogy a jelenlegi bő keretből néhány fiatal játékost a székesfehérvári Alba Regia NB I B-s csapatának, néhányat pedig az NB II-es Tatai HAC-nak kölcsönadnak.A Kanyó Antal által összeállított felkészülési programban napi két foglalkozás szerepel. Az edző tájékoztatása szerint valamennyi játékosa egészséges, most, az úgynevezett alapozó időszakban nehéz feladatok várnak a fiúkra, de csak a sok és intenzív munka lehet a biztosítéka annak, hogy ne okozzanak csalódást a bajnokságban a szurkolóiknak és a csapat támogatóinak. A patinás klub játékosai a tatabányai sportcsarnokban gyakorolnak, illetve sokat futnak a szabadban. Augusztus 2-án és 3-án a szlovákiai Érsekújváron nemzetközi tornán vesznek részt, majd a Győri ETO-val játszanak Győrben és Tatabányán előkészületi mérkőzéseket. Augusztus 16-tól 18-ig pályára lépnek Keszthelyen a hagyományos Georgikon-kupán. A felkészülés befejező szakaszában, augusztus 30-án és 31-én Tatabányán a Bányásznap tiszteletére megrendezik az Albrecht Miklós nemzetközi emléktornát a Carbonex-kupáért, amelyen a hazai NB I-es csapatok mellett erős külföldi együttesek is részt vesznek.Dolgozik már a férficsapat Százhalombattán is, ahol a szakosztály vezetőjének ismét Molnár Sándort választották meg. A játékoskeretben több változás történt: távozott a klubból Teremy (Franciaországba), Kuzma (Tatabánya), valamint Hanuszka, akinek egyenlőre nincs együttese, ugyanakkor igazolta a csapat Czirákit (Cegléd), Farkast (Nyíregyháza), Struhárt (Győr) és Tombort (Dunaferr). A legutóbbi bajnokságban szerzett kilencedik helyénél előrébb vágyó gárda Százhalombattán készül, majd augusztus közepén részt vesz a Georgikon-kupán.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik