Pályakerékpár: visszavonult a kétszeres olimpiai bajnok Philip Hindes

Vágólapra másolva!
2021.10.28. 09:53
null
Philip Hindes a 2012-es és a 2016-os olimpián is aranyérmet szerzett a brit csapattal (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Philip Hindes, kétszeres olimpiai bajnok brit pályakerékpáros.

 

A 29 esztendős versenyző a 2012-es londoni játékokon és négy évvel később, Rio de Janeiróban is tagja volt a csapatsprintben diadalmaskodó brit együttesnek.

„Fantasztikus volt ilyen hosszú ideig a csapat tagjának lenni, szerettem és igazán megéltem a pályafutásomat" – közölte a bringás, aki az ötkarikás aranyakat nevezte pályafutása két csúcspontjának. Hozzátette: emellett a legjobb barátai a csapattársai közül és a kerékpársport berkeiből kerültek ki.

Hindes mindig az első ember volt a háromfős sorban, az állórajt miatt ezt tartják a legnehezebb pozíciónak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik