Giro: nem indul a címvédő, a Tourt és az olimpiát célozza meg

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.03. 15:15
null
Tokióban is ott lenne Tao Geoghegan Hart (Fotó: AFP)
Címvédőként nem indul a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, helyette a Tour de France-t és a tokiói olimpia mezőnyversenyét célozza meg Tao Geoghegan Hart.

 

„Szeretek Olaszországban versenyezni, és élveztem a Giro tapasztalatait. Természetesen rendkívüli lenne idén visszatérni egyes rajtszámmal, értem ennek a jelentőségét. Ugyanakkor, hogy őszintén fogalmazzak, versenyzőként nem látod a számot a hátadon” – fogalmazott az Ineos Grenadiers 25 éves brit kerékpárosa, Tao Geoghegan Hart a Daily Telegraphnak.

Hozzátette, valami újat, a legnagyobb versenyt szeretné kipróbálni a kerékpársportban. Geoghegan Hart korábban nem indult a francia háromhetes körversenyen. Mint mondta, nem tartja kizártnak, hogy akár az összetett éllovasát illető sárga trikóért is versenyben lehet.

Az Ineos Grenadiersben a hétszeres Grand Tour-győztes Chris Froome távozásával is több kapitány maradt, így még nem tudni, hogy a Touron 2019-ben győztes Egan Bernal, a 2018-as első Geraint Thomas, vagy éppen a 2019-es Girót megnyerő Richard Carapaz közül ki vezeti a csapatot.

A Girót május 8. és 30. között rendezik, míg a június 26-án rajtoló Tour július 18-án zárul. Az olimpiának július 23. és augusztus 8. között ad otthont Tokió. Hart szeretne ott lenni a július 24-i mezőnyversenyben a brit csapat színeiben, ugyanakkor a négy helyre legalább tízen pályáznak meglátása szerint.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik