Hivatalos: Valter Attila elhagyja a Vismát és a Bahrainnél folytatja

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.08.01. 11:24
null
Valter szerződtetésének bejelentése a Bahrain honlapján (Fotó: bahraincyclingteam)
Mint azt korábban jeleztük, Valter Attila az idény végén elhagyja a Visma Lease a Bike csapatát és a következő idénytől a Bahrain Victorious színeiben folytatja országúti kerékpáros pályafutását.

Néhány hete már sajtóhírek szintjén lehetett arról hallani, hogy Valter Attila az idény végén elhagyja a Visma Lease a Bike-ot és új csapathoz igazol, mégpedig a Bahrain Victorioushoz, ezt akkor az érintett felek nem kommentálták. 

A nemzetközi kerékpáros átigazolási idény kezdetének napján, azaz augusztus 1-jén a Bahrain néhány perccel délelőtt 11 óra után hivatalos felületein bejelentette: a háromszoros mezőny- és kétszeres időfutam magyar bajnok, olimpiai negyedik helyezett Valter Attila 2026. január 1-től a csapat kerékpárosa lesz, mégpedig a következő három évre.

„A csapat céljai tökéletesen megegyeznek az én személyes célkitűzéseimmel. Ez nagy önbizalmat ad, úgyhogy igazán izgatottan várom, hogy belekezdjünk az izgalmas közös utazásba” – idézi Valtert a Bahrain honlapja.

A 2017-ben a bahreini kormány által az ország népszerűsítésére életre hívott alakulat kiemeli Valterről, hogy személyében a csapathoz nagy tapasztalatokkal rendelkező kiváló hegyi segítő érkezett, aki kulcsszerepet játszik majd a Bahreinnél a többnapos versenyeken és a Grand Tourokon.

Valter az elmúlt években a mezőny egyik legkiegyensúlyozottabb, ugyanakkor legsokoldalúbb versenyzőjeként főleg a magas hegyekben mutatott teljesítményével vívott ki magának elismerést.

Hosszú ideje követjük a karrierjét, és hisszük, megvan benne a lehetőség, hogy velünk szintet lépjen. A következő években kulcsfontosságú szerepe lesz a hegyek között az összetett menőink támogatásában, de közben arra is lesz lehetősége, hogy a saját sikereiért harcoljon– mondta Milan Erzen, a csapat igazgatója.

Valter Attila a tavalyi olimpián a mezőnyversenyben a negyedik helyen zárt, emellett pályafutása legnagyobb sikere volt, hogy 2021-ben – még a Groupama FDJ kerékpárosaként – a Giro d'Italián három napig vezette az összetettet, így viselte a rózsaszín trikót. Az összesen ötszörös magyar bajnok Valter 2023 januárjától tagja jelenlegi csapatának, a Visma Lease a Bike-nak, melynek színeiben két Vueltán és egy Girón szerepelt az elmúlt három évben. 

Valter Attila új csapatát 2016 augusztusában a bahreini királyi család tagja, Nassszer bin Hamad al-Kalifa, azaz Nasszer herceg hozta létre, ami azt jelenti, hogy az anyagi csődtől nem kell félnie az istállónak. Ennek megfelelően első teljes idényére a brigád igen kiváló kerékpárosokat szerződtetett, például azon hét kerékpáros egyikét, aki mindhárom háromhetest megnyerte pályafutása során: Vincenzo Nibalit, vagy éppen a későbbi Európa-bajnok, és Paris–Roubaix-győztes Sonny Colbrellit. Rögtön az első évben már össze is jöttek az első szakaszgyőzelmek a háromheteseken, Nibali egy Vuelta- és egy Giro-etappot húzott be 2017-ben. A következő idényre érkezett a kiválóan lejtmenetező Matej Mohoric, a 30 éves szlovén azóta is a gárdát szolgálja, és 2020-ban egy szezont ott töltött Mark Cavendish is. Egy évvel később érkezett a tragikus sorsú Gino Mäder, aki egyébként megnyerte azt a szakaszt a 2021-es Girón, amelyen Valter átvette a rózsaszín trikót. A  csapatot először 2022-ben legyintette meg a tragédia szele, amikor Colbrelli a katalán kör első szakaszán a sprintben a második helyen ért célba, ám röviddel a befutó után eszméletlenül esett össze: szívrohamot kapott, s újra kellett éleszteni. Ez sikerült, ám versenyzői pályafutását be kellett fejezze – ma egyébként ő is a csapat vezetőségébe tartozik. Alig 15 hónap múlva aztán már lecsapott a tragédia: Gino Mäder a svájci kör ötödik szakaszán egy lejtmenetben elesett, lecsúszott az útról és eszméletlenül találtak rá méterekkel lejjebb. Hiába próbálták megmenteni, nem jártak sikerrel az orvosok.

A csapat a háromhetesek közül leginkább a Girón szerepel jól, alapítása óta minden évben a top ötben végzett egy versenyzőjük, ám győzni egyszer sem sikerült. A 2026-os idényre Valter az első új versenyzője az istállónak, ahol jelenleg többek között a francia Lenny Martinez, Antonio Tiberi, Pello Bilbao és Santiago Buitrago is ott van, ám többek jövője még kérdéses.

MIT KELL TUDNI A BAHRAIN-VICTORIOUSRÓL?

 

 

Legfrissebb hírek

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
2025.09.11. 18:07

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
2025.09.11. 16:01

Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

Kerékpár
2025.09.10. 17:48

Újabb kaotikus nap, Egan Bernal négy év után nyert szakaszt háromhetesen

Kerékpár
2025.09.09. 17:41

Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

Kerékpár
2025.09.09. 09:14

Mads Pedersen elbírt az esélyesség terhével a pihenőnap előtti „pihenőnapon”

Kerékpár
2025.09.07. 18:18

Kerékpár: Filutás Viktor Európa-bajnok lett stéherben

Kerékpár
2025.09.07. 14:52

Hiába a tüntetések, nem lép vissza az Israel a Vueltától

Kerékpár
2025.09.04. 11:29
Ezek is érdekelhetik