Vas Blanka ott lesz a szombaton kezdődő női Touron – hivatalos

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.07.23. 12:50
null
Vas Blanka idén is harcolhat a szakaszgyőzelemért a Touron (Fotó: Getty Images)
Szombaton indul a női országúti kerékpárosok Francia körversenye, azaz a női Tour de France és a mezőnyben ott lesz olimpiai 4. helyezettünk, Vas Blanka – derül ki csapata, az SD Worx szerdai közleményéből.

Az már eddig is nyílt titok volt, hogy a 23 éves magyar bajnok, Vas Blanka ott lesz a szombaton kezdődő, kilenc szakaszból álló, jövő vasárnapig tartó női Tour de France mezőnyében, ám eddig sem Vas csapata, az SD Worx, sem a verseny szervezői nem jelentették be hivatalosan a magyar versenyző indulását.

Ez szerda délelőtt vált hivatalossá, amikor a holland istálló az alábbi poszttal hozta nyilvánosságra Tour-csapatát a közösségi médiában.

Az istálló egyébként honlapján azt írta, a csapat tagjainak elsődleges célja, hogy a lehető legtöbb szakaszt megnyerjék, az összetettet illetően pedig majd a napi eredmények fényében elemzik, hogy a korábbi kétszeres világbajnok, Anna van der Breggen vagy a legutóbbi – és szintén kétszeres – világbajnok Lotte Kopecky küzdjön-e a sárga trikóért.

Vas Blanka, az idén három idény kihagyás után visszatérő 35 éves Van der Breggen és Kopecky mellett az Európa-bajnok és idén 14 mezőnyhajrát megnyerő Lorena Wiebes, Mischa Bredewold, Femke Gerritse és Elena Cecchini alkotja az SD Worx Tour-keretét.

„Blanka tavaly egy kis csoportos sprint végén nyert szakaszt a Tour de France Femmes versenyén, és már korábban is bizonyította, hogy jó a sprintje szökésből. Az olimpiai negyedik hely újabb bizonyítéka volt a tehetségének. Az idén egyértelműen a Tourra fókuszált, és az a fő célja, hogy újra szakaszgyőzelmekért küzdjön” – idézte a csapat honlapja Danny Stamet, a csapat sportigazgatóját.

VAS BLANKA TAVALYI SZAKASZGYŐZELME A TOUR DE FRANCE-ON

 

Legfrissebb hírek

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros-vb-n

Kerékpár
22 órája

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
Tegnap, 11:30

Kanadai szenzáció és megtorpanó nagyok Ruandában

Kerékpár
2025.09.27. 17:10

Országúti kerékpáros-vb: a macskaköves emelkedő döntő jelentőségű lehet az MKSZ főtitkára szerint

Kerékpár
2025.09.26. 10:21

Kerékpáros-vb: francia siker az U23-as női országúti mezőnyversenyben

Kerékpár
2025.09.25. 19:19

Kerékpáros-vb: holland söprés a juniorok két időfutamversenyében

Kerékpár
2025.09.23. 18:06

Kiderült, hol versenyez utoljára Visma-mezben Valter Attila

Kerékpár
2025.09.22. 11:08

Kerékpár: új szerelést kaptak Valter Attiláék

Kerékpár
2025.09.21. 21:08
Ezek is érdekelhetik