Evenepoel nyerte meg az időfutamot, de Pogacar is jól járt

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.07.09. 18:03
null
Remco Evenepoel (Fotó: Getty Images)
Győzelmi reményekkel vágott neki a Tour de France első időfutamának Remco Evenepoel, ami meg is lett, csakhogy az összetett első helyéhez ez kevés volt. Tadej Pogacar pöttyösből sárgába öltözhetett, míg a nap vesztese Jonas Vingegaard, aki egy perc feletti lemaradást szedett össze a szlovéntől.


Szerdán eljött az ufósisakok és Remco Evenepoel ideje: a Tour de France ötödik szakaszán egyéni időfutamot rendeztek, amire nagyon készült a számban világbajnoki és olimpiai címvédő belga kerékpáros. A caeni terep kedvezett számára, sík útvonalon kellett megtenni a 33 kilométeres távot a lehető legrövidebb idő alatt, aminek azzal a céllal vágott neki a Soudal Quick-Step bringása, hogy levegye a sárga trikót az összetettet vezető Mathieu van der Poelról, akitől 58 másodperc választotta el. Mások – például Wout van Aert a Vismából – viszont látványosan elengedték a napot, inkább csak túl akartak lenni az egészen a nagy hegyek előtt.

Van Aert a beérkezésekor a 70. helyen állt, négy perccel maradt el csapattársa, Edoardo Affini 37:15 perces idejétől, amivel akkor első volt az olasz. Evenepoelt szembeszél nehezítette a haladásban, így az első és a második mérőpontnál is elmaradt a legjobbtól néhány másodperccel. A harmadiknál viszont már a belga vezetett, a végére több mint fél perccel múlta felül Affinit, ami szakaszgyőzelmet jelentetett.

De ez nem ért sárga trikót, mivel a pöttyösben tekerő Tadej Pogacar is kifejezetten jól ment – ellenben Vingegaard-ral és Van der Poellal. 36:59-es idejének köszönhetően a Tour címvédője először veheti fel az összetettet vezetőnek járó megkülönböztető szerelést, ráadásul adott is dán riválisának, egy perc feletti az előnye Vingegaard-ral szemben. Ráadásul Pogacar a gyorsasági pontversenyt is vezeti, így a fehéret leszámítva mindhárom trikó nála van…

Csütörtökön a Bayeux és Vire Normandie közötti, dimbes-dombos szakasszal folytatódik a Francia körverseny.

112. TOUR DE FRANCE
5. szakasz (Caen–Caen, 33 km)
1. Remco Evenepoel (belga, Soudal Quick-Step) 36:42 perc
2. Pogacar (szlovén, UAE) 17 másodperc hátrány
3. Affini (olasz, Visma) 33 másodperc hátrány

18. Van der Poel 1:45 perc hátrány

Az összetett állása
1. (sárga trikóban) Tadej Pogacar 17:22:58 óra
2. Evenepoel 42 másodperc hátrány
3. Vauquelin (francia, Arkéa-B&B Hotels) 59 másodperc hátrány

A gyorsasági pontverseny állása
1. (zöld trikóban) Tadej Pogacar 97 pont
2. Milan (olasz, Lidl-Trek) 92 pont
3. Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty) 87 pont

A hegyi pontverseny állása
1. (pöttyös trikóban) Tadej Pogacar 5 pont
2. Wellens (belga, UAE) 5 pont
3. Vingegaard 3 pont

A fiatalok versenyének állása
1. (fehér trikóban) Remco Evenepoel 17:23:40 óra
2. Vauquelin 17 másodperc hátrány
3. Lipowitz (német, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 1:49 perc hátrány

A csapatverseny állása
1. Visma 52:13:11 óra
2. UAE 1:28 perc hátrány
3. Groupama-FDJ 7:14 perc hátrány

 

Legfrissebb hírek

Kerékpár: Dina Márton mindig is olyan lehetőségre várt, amit az MBH Bank Ballan CSB-től kapott

Kerékpár
10 órája

Kilencvenöt győzelemmel zárta csúcsdöntő idényét az UAE kerékpárcsapata

Kerékpár
13 órája

Valter Attila a 37. helyen végzett a kuanghszi körversenyen negyedik szakaszán

Kerékpár
2025.10.17. 10:04

Dina Mártonnak és Peák Barnabásnak vezérszerepet szánnak az MBH Bank Ballan CSB-nél

Kerékpár
2025.10.17. 09:54

Dina Mártonnal és Peák Barnabással erősített az MBH Bank Ballan CSB

Kerékpár
2025.10.16. 19:51

Valter Attila három szakasz után 13. összetettben a kuanghszi körversenyen

Kerékpár
2025.10.16. 10:59

Valter Attila összetettben továbbra is a legjobb tízben az utolsó vismás versenyén

Kerékpár
2025.10.15. 09:53

Valter Attila összetettben a hetedik helyről várja a folytatást az utolsó vismás versenyén – videó

Kerékpár
2025.10.14. 11:46
Ezek is érdekelhetik