Vas Blanka kiakadt a rendezőkre a dániai bukása után

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.06.22. 13:52
null
Vas Blanka (középen) úgy tűnik, megúszta komoly probléma nélkül a bukást (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Vas Blanka szombaton nem fejezte be Koppenhágai Sprint egynapos viadalát, miután a céltól 71 kilométerre bukásba keveredett. Azóta kiderült: a magyar kerékpáros beütötte a fejét, és felsértette arcának bal oldalát, de komoly baja nem esett.

 

Vas bukásáról – vasárnap kora délutánig – nem került elő videó, az élő közvetítésben is már csak a végkifejlet látszott, azaz a földön fekvő, vagy éppen felkászálódó kerékpárosok, köztük az SD Worx 23 éves bringása. Vast néhány perccel később ismét láthattuk, ahogy beül a csapatkocsiba, vagyis feladja a versenyt – pályafutása során harmadszor fordult elő vele, hogy nem fejezett be egy egynapos viadalt, amelyen rajthoz állt.

„Beütöttem a fejem, és azt gondolom, a női Tour de France előtt nem lett volna értelme kockázatot vállalni a folytatással. Nagyon veszélyes volt a pálya a rengeteg útakadállyal, terelőszigettel, szűkülettel, ráadásul a mezőny is roppant ideges volt. Tényleg nem voltak a terelőszigetek biztosítva, nem álltak előttük emberek, hogy figyelmeztessenek, ezért csak az utolsó pillanatban vettük ezeket észre, ez pedig mindig nagy kockázat” – idézte a Domestique kerékpáros szaklap Vas Blankát.

A magyar bajnok azt is elárulta, hogy a bukás után egyből végeztek rajta egy agyrázkódásos gyorstesztet.

„A szerelőm feltett néhány ilyenkor szokásos kérdést, tényleg leellenőriztek, és minden rendben volt. Némi fájdalmam van a lábizmomban, de semmi komoly” – mondta Vas, majd mosolyogva hozzátette, reméli, a július 26-án kezdődő női Tour de France rajtjára már nem lesz nyoma a szombati bukásának.

Mint egyébként beszámoltunk róla, a dániai versenyt Vas csapattársa, Lorena Wiebes nyerte meg mezőnyhajrá végén.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Jövőre Monacóból rajtol a Vuelta

Kerékpár
20 órája

Tour de France: Barcelonából rajtol a férfiak, Lausanne-ból a nők 2026-os versenye

Kerékpár
2025.10.23. 13:38

Kerékpár: „Nem hasonlítgatom magam Tadej Pogacarhoz, de jólesik, hogy egyszer megvertem”

Kerékpár
2025.10.22. 08:23

Kerékpár: Dina Márton mindig is olyan lehetőségre várt, amit az MBH Bank Ballan CSB-től kapott

Kerékpár
2025.10.20. 15:49

Kilencvenöt győzelemmel zárta csúcsdöntő idényét az UAE kerékpárcsapata

Kerékpár
2025.10.20. 13:25

Valter Attila a 37. helyen végzett a kuanghszi körversenyen negyedik szakaszán

Kerékpár
2025.10.17. 10:04

Dina Mártonnak és Peák Barnabásnak vezérszerepet szánnak az MBH Bank Ballan CSB-nél

Kerékpár
2025.10.17. 09:54

Dina Mártonnal és Peák Barnabással erősített az MBH Bank Ballan CSB

Kerékpár
2025.10.16. 19:51
Ezek is érdekelhetik