Richard Carapaz mindenkit meglepett a szerdai szakasz végén

HARMATH ÁKOSHARMATH ÁKOS
Vágólapra másolva!
2025.05.21. 17:57
null
Meglett a brutális vicsorgás eredménye, Carapaz nyerte a szakaszt (Fotó: Getty Images)
Az idei Giro d'Italia szerdán a Viareggio és Castelnovo ne' Monti közötti 186 kilométer hosszú szakasszal folytatódott, amelynek közepén egy első kategóriás emelkedő jelentette a kiemelt nehézséget, s amelyet az utolsó kilenc kilométeren támadó ecuadori Richard Carapaz nyert meg.

A keddi időfutam után szerdán 186 kilométer várt a mezőnyre, s az előzetes várakozások alapján arra lehetett számítani, hogy jó esélye lehet egy szökevénycsapatnak hazaérni. Ehhez képest aztán az első 80 kilométeren keresztül zajlott a verekedés, hogy kialakuljon a nap szökése, ám az első kategóriás Alpe San Pellegrino lábáig ez nem jött össze.

Ott aztán előbb egy igen nagy, 30 fős társaság szakadt el a főmezőnytől, őket aztán rövidesen a hegyi pontversenyben élen álló Lorenzo Fortunato hagyta faképnél, hogy a hegy tetején megszerezhető 40 ponttal növelje előnyét a kék trikóért folyó harcban. Kisvártatva megindult az olasz után egy négyfős csoport, s Nairo Quintana, Luke Plapp, Wout Poels és Pello Bilbao hamarosan be is fogta Fortunatót. Így öten alkották a nap szökését, és akadt olyan pillanata a hátralévő bő 90 kilométernek, amikor úgy tűnt, akár haza is érhetnek, mert az első kategóriás emelkedő után a mezőny kényelmes tempóra kapcsolt, s Quintanáék előnye nőni kezdett. Miközben Fortunato a következő, második kategóriás emelkedőt is megnyerte, a szökevények előnye már a három percet közelítette, ám nagyjából ekkor állt a peloton élére a Lidl-Trek, s növelte a sebességet. A kék trikós olasz a nap harmadik hegyi hajráját már nem nyerte meg, mert nagy tempóval érkezett a többek között a sprinterek versenyében első Mads Pedersen vezette mezőny, s az utolsó kategorizált emelkedőn befogta a szökést.

Szinte pillanatokkal Fortunatóék befogása után jött el a döntő momentum, amikor kilenc kilométerre a céltól megindult Richard Carapaz, 600 méterrel később pedig meglódult az ecuadori után a rózsaszín trikós Del Toro is. Tokió olimpiai bajnoka végül fél perces előnyt tudott kiépíteni magának a második kategóriás emelkedőn, amiből a célig hátralévő kilométereken végül 10 másodpercet megőrzött, így hat év után nyert újra szakaszt a Girón.

A második helyet végül az összetettet vezető Del Toro szerezte meg, miután lehajrázta Giolio Cicconét, s ezzel kapott hat másodperc időjóváírást, ennyivel növelte is az előnyét Juan Ayusóval szemben.

„Úgy voltam vele, hogy nehéz a szakasz, miért ne próbáljam meg a támadást a végén. Azt hiszem, nem volt rossz és sikerült valamit visszahoznom a nem túl jól sikerült keddi időfutam után” – mondta a győztes Carapaz a célban.

ÖSSZEFOGLALÓ

A verseny csütörtökön a Modena és a Viadana közötti 172 kilométeres etappal folytatódik.

108. GIRO D’ITALIA
11. SZAKASZ (Viareggio Castelnovo ne' Monti, 186 km): 1. Richard Carapaz (ecuadori, EF Education-EasyPost) 4:35:20 óra, 2. Isaac del Toro (mexikói, UAE Emirates-XRG) 10 mp hátrány, 3. Giulio Ciccone (olasz, Lidl-Trek) azonos idővel. Az összetett élcsoportja: 1. Del Toro 38:47:01 óra, 2. Juan Ayuso (spanyol, UAE Emirates-XRG) 31 mp h., 3. Antonio Tiberi (olasz, Bahrain-Victorious) 1:07 p h. A gyorsasági pontverseny állása: 1. (ciklámen trikóban) Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 153 pont, 2. Tonelli (olasz, Polti VisitMalta) 64, 3. Kooij (holland, Visma-Lease a Bike) 55. A hegyi pontversenyben: 1. (kék trikóban) Lorenzo Fortunato (olasz, Astana) 156, 2. Ayuso 50, 3. Double (brit, Jayco AlUla) 36. A fiatalok versenyének állása: 1. Isaac del Toro 38:47:01 óra, 2. (fehér trikóban) Ayuso 31 mp h., 3. Tiberi 1:07 perc h. A csapatverseny állása: 1. UAE 116:17:15 óra, 2. Bahrain-Victorious 20:30 p h., 3. Lidl-Trek 22:11 p h.

 

 

Legfrissebb hírek

Eddy Merckxet kiengedték a kórházból

Kerékpár
23 órája

Várandós, így visszavonul a pályán és országúton is világbajnok brit kerékpáros

Kerékpár
2025.07.24. 16:47

Vas Blanka ott lesz a szombaton kezdődő női Touron – hivatalos

Kerékpár
2025.07.23. 12:50

Hatalmas csata után francia győzelem a Mont Ventoux-n, de jól járt Pogacar is

Kerékpár
2025.07.22. 17:22

Van der Poel feladta a Tour de France-ot

Kerékpár
2025.07.22. 10:15

Bruchner Regina és Takács Zsombor a hegyikerékpáros magyar bajnok

Kerékpár
2025.07.20. 17:43

Tour: Tim Wellens kiváló szólógyőzelmével teljesítette a mesterhármast

Kerékpár
2025.07.20. 17:36

Nem Pogacar nyerte meg a Tour egyik legkeményebb szakaszát

Kerékpár
2025.07.19. 18:32
Ezek is érdekelhetik