Pogacar elesett, Van der Poelt megdobták kulaccsal, de így is nyert

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.04.13. 17:18
Van der Poel harmadszor győzött (Fotó: Getty Images)
Páratlanul izgalmasan alakult a 122. Párizs–Roubaix országúti kerékpárosverseny, amely a két fő esélyes, Mathieu van der Poel és Tadej Pogacar nagy csatáját hozta, s amelyen a szlovén hibája után a holland az utolsó 38 kilométerre már egyedül maradt, zsinórban harmadszor is megnyerve a világ egyik legrégebbi viadalát.

 

Hatalmas várakozások előzték meg az idei Párizs–Roubaix-t, a 259 kilométer hosszú és 30 kockaköves szakaszt tartalmazó versenyt, először indult pályafutása során a regnáló világbajnok, Tadej Pogacar – aki a 2022-es vb óta az összes befejezett egynapos versenyén a legjobb tíz között végzett –, s ott volt a mezőnyben a legutóbbi két évben győztes, korábbi világbajnok Mathieu van der Poel is. A két kiemelkedő esélyes mellett ott volt még a rajtnál többek között a szintén korábbi világbajnok Mads Pedersen, valamint Wout van Aert, Jasper Philipsen, Tim Merlier vagy éppen Filippo Ganna.

Nem sokat segített a versenyzőknek, hogy éjszaka esett az eső a rajt környékén, így az első néhány macskaköves szakasz még bőven nedves volt, amikor a mezőny odaért, ám az addig tartó bő 90 kilométer sem volt éppen unalmas. Többek között Van Aert is elesett, Jonathan Milant technikai gondok hátráltatták, miközben az élen egy kilencfős csoport megszökött. Az első kockaköves részen Gannának kellett bringát cserélni, közben Jasper Philipsen és Ben Swift is földre került, miközben őrületes, 51.2 kilométeres óránkénti átlagtempóval haladt a mezőny. A legnehezebb macskaköves szakaszok közé tartozó legendás Arenbergig aztán Gannáék felértek a főmezőnyre, a szökevényeket is beérték – közben akadt egy nagyobb létszámú bukás is a mezőnyben –, s addigra már túljutottunk Pogacar első támadási kísérletén, ami alaposan megrostálta az esélyesek csoportját.

Az arenbergi erdőben Van der Poel is megpróbálkozott a támadással, de a szlovén világbajnok második támadása volt az, ami után már csak hárman maradtak: Pogacar, Van der Poel és Philipsen. Utóbbi leszakadt a párosról, s bő 45 kilométerrel a vége előtt 95 százalékos biztonsággal ki lehetett jelenteni, hogy az első kettő (Pogacar, Van der Poel) közül kerül majd ki a győztes. A döntő pillanat 38 kilométerrel a vége előtt jött el, amikor Tadej Pogacar elmért egy jobbkanyart az egyik kockaköves szektorban, és ugyan nem esett nagyot, ám kerékpárt kellett cserélnie.

Az ekkor összeszedett húsz másodperc hátrányt pedig hiába szerette volna, nem tudta már ledolgozni a hátralévő távon. Még úgy sem, hogy közben a hollandnak is meg kellett állnia kerékpárt cserélni, ráadásul nem sokkal az után, hogy egyedül maradt, egy néző egy kulaccsal fejbe is dobta.

Van der Poel ennek ellenére is első helyen futott be, majdnem másfél perc előnnyel Pogacar előtt. A harmadik helyre a Van Aertot lehajrázó Pedersen ért be Pogacar után csaknem egy perccel. Van der Poel ezzel a verseny több mint 120 éves történetében mindössze a harmadik olyan versenyző, aki sorozatban harmadszor tudott nyerni.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
122. PÁRIZS–ROUBAIX (Compiégne–Roubaix, 259.2 km)
1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin Deceuninck) 5:31:27 óra
2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 1:18 perc hátrány
3. Mads Pedersen (dán, Lidl Trek) 2:11 p h.

 

Legfrissebb hírek

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
12 órája

Drámai bukás és Wiebes-győzelem a női Tour leghosszabb etapján

Kerékpár
17 órája

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
23 órája

A Montmartre megtréfálta Pogacart, Van Aert-szólógyőzelem Párizsban

Kerékpár
2025.07.27. 20:08

A női Tour legidősebb versenyzője szólóban győzött

Kerékpár
2025.07.27. 16:36

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
2025.07.26. 16:54

Újabb hegyi szakaszt nyert meg Arensman a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.25. 19:00

Eddy Merckxet kiengedték a kórházból

Kerékpár
2025.07.25. 17:54
Ezek is érdekelhetik