Dina Márton ötödik lett a Tour de Hainan negyedik szakaszán

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.04.10. 11:04
Gates nyerte a szakaszt
A Kínában zajló Tour de Hainan országúti kerékpáros körversenyen magyar idő szerint csütörtök reggel rendezett negyedik, Paoting és Tungfang közötti 190.8 kilométer hosszú szakaszán a mezőny egyetlen magyar tagja, Dina Márton az ötödik ért célba a mezőnyhajrában, s ezzel összetettben a 21. helyre jött fel.

 

Dina az öt szakaszból álló verseny első három szakaszon rendre a főmezőnnyel érkezett meg – amely a szerdai napon 47 másodperccel a szakaszt megnyerő és így az összetettben élre ugró Kirilo Carenko mögött futott be – a célba, így az Euskaltel-Euskadi bringása 57 másodperc hátrányból várhatta a folytatást. 

Csütörtökön aztán több próbálkozás és jó 30 kilométer után alakult ki a nap szökése, amelyben benne volt bizonyos Óscar Sevilla, a mezőny legidősebb tagja a maga 48 évével, aki a 2001-es (!) Vueltán összetettben második lett, tavalyelőtt pedig megnyerte ezt a kínai viadalt. Nos, Sevilláék szökéséből az utolsó mohikánokat bő hét kilométerrel a cél előtt fogta meg a mezőny, és ebben nagy részt vállalt magára a sokat vezető Dina-féle Euskatel is. 

Az utolsó kilométereken már szinte mindenki a sprintre készült, ám ketten a tavalyi győztes Aaron Gates és a Petr Rikunov – aki a szöksében is benne volt – néhány másodperces előnyt tudtak kialakítani az utolsó kilométerre, ezt pedig meg is tartották a végéig a mezőny előtt: Gates nyerte a szakaszt Rikunov előtt. A mezőny élén a kolumbiai Luis Chia ért be harmadiknak, s remekül hajrázott Dina Márton is, aki végül az ötödik helyen haladt át a célvonalon.

A 28 éves Dinának ez az ötödik hely a legjobb eredménye idén, s egyszersmind a jelenlegi csapatánál is. Összetettben az 57 másodperces hátrányát megőrizve feljött a 21. helyre. Az összetett élén továbbra is Carenko áll.

A verseny pénteken ér véget.

AZ UTOLSÓ KILOMÉTER

 

 

Legfrissebb hírek

Vas Blanka nyerte a Romandiai körverseny utolsó szakaszát

Kerékpár
15 órája

Botrány Vas Blanka versenyén, öt csapatot kizárt az UCI az első szakasz előtt

Kerékpár
2025.08.15. 14:23

Elképesztő száguldás: új világcsúcs két keréken 200 méteren!

Kerékpár
2025.08.15. 10:03

Valter Attila lemarad a Vueltáról – sajtóhír

Kerékpár
2025.08.14. 10:40

A halálos balesetek miatt befejezi a 21 éves német bringás

Kerékpár
2025.08.13. 14:28

Tadej Pogacar már a visszavonuláson gondolkodik

Kerékpár
2025.08.11. 07:26

Brandon McNulty a sárga trikós, Valter Attila a 23. lett a Lengyel körön

Kerékpár
2025.08.10. 17:46

Jövőre Bulgáriában rajtol a Giro d'Italia mezőnye

Kerékpár
2025.08.07. 17:40
Ezek is érdekelhetik