Dina Márton nagyot javítva a 12. lett a Tour of Hainanon

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.04.11. 14:56
Dina (narancssárgában) nagyszerűen eredményt ért el Kínában (Fotó: Imago Images)
A Kínában, Hajnan szigetén zajló Tour of Hainan országúti kerékpáros körversenyen a viadal egyetlen magyar résztvevője, Dina Márton az összetett 12. helyén végzett, köszönhetően annak, hogy a pénteki utolsó szakaszon időjóváírást szerzett, majd a főmezőnnyel együtt ért célba, így összesen 9 helyet javított.

A pénteki utolsó, teljesen sík szakasz napján éppen 29 éves Dina Márton a 182.8 kilométeres etapon nagyjából 100 kilométer után – a napra kiírt két részhajrá között – sikerrel került bele egy szökésbe, és a verseny utolsó részhajrájánál a második helyen haladt át a vonalon, ezzel két másodperc időjóváírást szerzett. Ez pedig azt jelentette – miután a szakaszon sprint döntött és Dina a főmezőnnyel együtt ért célba –, hogy a magyar bringás kilenc helyet javított az összetettbeli helyezésén és a 12. helyen fejezte be az ötnapos versenyt.

A 16. alkalommal kiírt viadalt az ukrán Kirilo Calenko nyerte, a 24 éves ukrán bringás pályafutása legnagyobb sikerét érte el. A csütörtöki szakaszt az ötödik helyen záró Dina az összetett helyezésével 25 világranglistapontot is szerzett.

 

 

Legfrissebb hírek

Női Tour de France: Vas a 68. helyen pénteken, Squiban pedig duplázott

Kerékpár
22 órája

Hivatalos: Valter Attila elhagyja a Vismát és a Bahrainnél folytatja

Kerékpár
Tegnap, 11:24

Kerékpár: „háztartási balesetben” megsérült a Tour legjobb franciája

Kerékpár
2025.07.30. 12:44

Vas Blanka újabb szakaszgyőzelemhez segítette Wiebest a női Touron

Kerékpár
2025.07.29. 18:45

Drámai bukás és Wiebes-győzelem a női Tour leghosszabb etapján

Kerékpár
2025.07.28. 18:22

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
2025.07.28. 12:58

A Montmartre megtréfálta Pogacart, Van Aert-szólógyőzelem Párizsban

Kerékpár
2025.07.27. 20:08

A női Tour legidősebb versenyzője szólóban győzött

Kerékpár
2025.07.27. 16:36
Ezek is érdekelhetik