Rossz idő, újabb sprintbefutó és Kooij-győzelem a Tirreno–Adriaticón

J. B. J. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.13. 17:26
A boly élén Valter Attila (Fotó: Getty Images)
A negyedik szakasz következett az egyhetes Tirreno–Adriatico körversenyen. A Norcia és Trasacco közötti 190 kilométeres táv végén a Visma színeiben tekerő Olav Kooij diadalmaskodott, ez volt az első alkalom az idei viadalon, hogy nem olasz bringás győzött.

Hideg idő, oldalszél és helyenként eső nehezítette a Tirreno–Adriatico kerékpárverseny résztvevőinek dolgát a negyedik szakaszon; a bringásokra 190 kilométer várt, és alapos mászások után az utolsó negyven kilométer sík volt. A szerdai etap során bukó Jonathan Milan magán viselte a sérüléseket, le is maradt a mezőnytől. Egyórás versenyzést követően alakult ki az ötfős szökevénycsoport, az előnye négy perc felett is járt. Közülük Jonas Rutsch bukott, őt előbb befogta a mezőny, a többiek közül ketten még tartották a lépést a felérő és támadó Ben Healyvel, az utolsó kilométer felé közelítve még tíz másodperc előnyük volt.

A szakasz végül sprintben dőlt el, amelyet a Visma hollandja, Olav Kooij nyert meg, így a mostani versenyen először fordult elő, hogy nem olasz szakaszgyőzelem született.

Valter Attila 13 perces hátránnyal érkezett be a 118. helyen.

Az egyhetes viadal pénteken az Ascoli Piceno és Pergola közötti 205 kilométeres távval folytatódik.

60. TIRRENO–ADRIATICO
4. szakasz (Norcia–Trasacco, 190 km): 1. Olav Kooij (holland, Visma) 4:48:05 óra, 2. Pluimers (holland, Tudor) azonos idővel, 3. Van der Poel (holland, Alpecin-Deceuninck) a. i., …118.  Valter Attila (Visma) 13:40 perc hátrány
Az összetett állása: 1. (kék trikóban) Filippo Ganna (olasz, Ineos) 16:14:00 óra, 2. Ayuso (spanyol, UAE) 22 másodperc h, 3. Tiberi (olasz, Bahrain-Victorious) 29 mp h, …93. Valter 15:31 p h.

 

Legfrissebb hírek

Valter Attila nem indul a Vueltán – hivatalos

Kerékpár
9 órája

Vas Blanka nyerte a Romandiai körverseny utolsó szakaszát

Kerékpár
Tegnap, 14:04

Botrány Vas Blanka versenyén, öt csapatot kizárt az UCI az első szakasz előtt

Kerékpár
2025.08.15. 14:23

Elképesztő száguldás: új világcsúcs két keréken 200 méteren!

Kerékpár
2025.08.15. 10:03

Valter Attila lemarad a Vueltáról – sajtóhír

Kerékpár
2025.08.14. 10:40

A halálos balesetek miatt befejezi a 21 éves német bringás

Kerékpár
2025.08.13. 14:28

Tadej Pogacar már a visszavonuláson gondolkodik

Kerékpár
2025.08.11. 07:26

Brandon McNulty a sárga trikós, Valter Attila a 23. lett a Lengyel körön

Kerékpár
2025.08.10. 17:46
Ezek is érdekelhetik