Evenepoel bízik benne, hogy nagy formában lesz a Tour de France-ra

Vágólapra másolva!
2025.01.10. 12:05
A kétszeres olimpiai bajnok Remco Evenepoelnak a Tour de France megnyerése a fő cél 2025-ben (Fotó: Getty Images)
Reményei szerint „nagyon nagy formába” kerül a Tour de France-ra Remco Evenepoel kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok országúti kerékpáros, aki december 3-án súlyos balesetet szenvedett.

A belga klasszis Anderlecht közelében edzés közben nekiment egy postafurgon hirtelen kinyíló ajtajának. Sok csontja eltört, károsodott a tüdeje, és több műtéten esett át. Először még abban bízott, hogy már márciusban versenyezhet, de később áprilisra halasztotta visszatérésének lehetséges időpontját.

Azt már korábban elárulta, hogy számára az idei fő cél a Tour de France, amely július 5-én kezdődik. A 2022-es Vuelta a Espana győztese eddig egyszer indult a francia körversenyen, mégpedig tavaly, amikor a harmadik helyen végzett.

Evenepoel csütörtökön vett részt egy jó eredményeket mutató belgiumi kontrollvizsgálaton, ezután nyilatkozott a kilátásait illetően. 

„Öt hete nem sportoltam. Annak tudatában, hogy milyen kemény munkával jár visszanyerni a formát, nehéz ezt elfogadni” – mondta a Soudal Quick-Step 24 éves kerekese, ugyanakkor közölte, hogy most már elkezdődhetnek a tréningek. Egyelőre bent és csak óvatosan, már csak azért is, mert a jobb válla még érzékeny. Az országútra február 3-án vagy 4-én térhet vissza, első versenyén pedig jelen állás szerint április közepén indulna.

„Semmi kétségem afelől, hogy ha minden jól megy, a Tour július 5-i rajtjára nagyon nagy formában leszek” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
2025.05.29. 08:55

Hármas olasz siker született a Giro d’Italia első királyetapján – Roglic ki-, Ayuso elszállt

Kerékpár
2025.05.27. 17:24

Tour de France: a párizsi záró etapon háromszor is megmássza a mezőny a Montmartre-ot

Kerékpár
2025.05.21. 14:30

Teljes káosz a Girón, Roglic bukott, mexikói rózsaszín trikós!

Kerékpár
2025.05.18. 17:39

Először nyerte meg ecuadori bringás a Tour de Hongrie-t

Kerékpár
2025.05.18. 16:33

Groenewegen nyerte meg a fehérvári sprintet, Feldhofferen marad a fehér trikó

Kerékpár
2025.05.17. 16:52

Ayuso nyerte az első hegyi szakaszt, Roglicé a rózsaszín trikó a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.16. 17:39

A rózsaszín trikós is földre került a Giro d’Italia hatodik, hosszú és vizes szakaszán

Kerékpár
2025.05.15. 18:22
Ezek is érdekelhetik