Giro: veszélyben a jövő évi albániai rajt – sajtóhír

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.11.01. 15:40
Két éve Budapestről indult a Giro (Fotó: Getty Images)
A Giro d'Italiát szervező RCS Sport csütörtök este szűkszavú közleményben közölte: elmarad a november 12-re, Rómába tervezett, a 2025-ös olasz kerékpáros körverseny útvonalát bemutató sajtóesemény, indoklásul technikai problémákat neveztek meg. Ugyanakkor olasz sajtóhírek szerint könnyen lehet, hogy mégsem Albániából rajtol a verseny jövő májusban.

 

Az eredeti elképzelések szerint a 2025-ös Giro Albániából indult volna, az eddig ismert félhivatalos információk szerint egy tiranai időfutammal kezdődött volna a háromhetes verseny, amelynek útvonalát november 12-én mutatták volna be Rómában. Csakhogy a szervező RCS Sport csütörtöki közleménye szerint ez az esemény „technikai nehézségek miatt elmarad”. 

„Az okozott kényelmetlenségekért elnézést kérünk, amint lehet, azonnal jelentkezünk az útvonal-bemutató új időpontjával” – írta közleményében az RCS Sport.

A cyclingnews.com szakportál beszámolója szerint a jövő évi női Giro útvonalával nincs semmi gond, ugyanakkor a férfiak versenyénél a tervezett albán rajttal akadnak problémák. Hiába fizetett ugyanis 7 millió eurót az első három etap megrendezéséért a balkáni ország a szervezőknek, a szaklap következtetése szerint könnyen előfordulhat, hogy az albániai rajt a két ország, Albánia és Olaszország közötti politikai játszmák áldozatául esik, és ebben az esetben három szicíliai etappal indulna a jövő évi első háromhetes körverseny.

 

 

Legfrissebb hírek

Valter: Meseszerű volt a felkészülés

Kerékpár
2025.02.28. 19:44

Kerékpár: visszatér Valterékhez a korábbi sikeres főszponzor

Kerékpár
2025.02.27. 13:34

Bebtó Zoltán: Rendszeres résztvevők szeretnénk lenni a Girón és a Touron

Kerékpár
2025.02.27. 09:37

Valter Attila elképesztő szintkülönbséget teljesített az edzőtáborban

Kerékpár
2025.02.26. 17:45

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51

Országúti kerékpáros-vb: Lappartient szerint nincs B-terv

Kerékpár
2025.02.25. 11:59

Nem volt kérdés: Pogacaré a záró szakasz és az összetett is az UAE Touron

Kerékpár
2025.02.23. 17:54

UAE Tour: eseménydús szakaszt nyert meg sprintben Merlier

Kerékpár
2025.02.21. 15:01
Ezek is érdekelhetik