Remek címlappal tisztelgett Pogacar fantasztikus idénye előtt a L'Équipe

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.16. 20:05
A profi országúti kerékpárosok idénye a hétvégén lényegében véget ért a Lombardia egynapos versenyével, amelyet a világbajnok, Tadej Pogacar nagy fölénnyel nyert meg. Az idén a Lombardia mellett a Tour de France-t, a Giro d'Italiát, a Liege–Bastogne–Liege-t és a világbajnokságot is megnyerő szlovén klasszist a L'Équipe szerkesztői minden idők legnagyobb olasz bringásával, Fausto Coppival állították párba vasárnapi címlapjukon.
Pogaacar, Coppi: egyformák – áll a címlapon

Tadej Pogacar idén 25 győzelemig jutott – csakúgy, mint az olasz sprinterklasszis, Alessandro Pettachi 2005-ben –, ezzel beállította a profik között egy idényben aratott legtöbb siker rekordját. A legfontosabb versenyek megnyerésével azonban csak a legnagyobbakhoz hasonlítható: történelmi idényt produkált, hiszen a legendás Eddie Merckx triplája óta elsőként nyerte meg egy naptári évben a Tourt, a Girót és a világbajnokságot is, de ő még emellé hozzácsapta az egynapos klasszikus versenyek közül a múlt hétvégén a Lombardiát is. A vb-t leszámítva rajta kívül csak az olaszok legendája, a második világháború utáni években tündöklő olasz kiválóság, Fausto Coppi tudta egy idényen belül megnyerni a francia és az olasz háromhetest, valamint a Lombardiát, így jogos a L'Équipe méltató címlapja.

Annyit azért tegyünk hozzá, hogy míg Coppi a Milánó–San Remo klasszikusát nyerte még meg 1949-ben, Pogacarnak az egynapos klasszikusok közül a Liege–Bastogne–Liege volt az ötödik nagy diadala idén.

 

Legfrissebb hírek

Mads Pedersen veheti fel először a rózsaszín trikót

Kerékpár
21 órája

Giro d'Italia: Kusztor Péter végleg visszavonult, szakács lesz az olasz körversenyen

Kerékpár
2025.05.08. 11:53

Idén is meg lehet előzni a Fogaskerekűt

Egyéb egyéni
2025.05.06. 17:39

Kerékpár: szezon közben vonult vissza Caleb Ewan

Kerékpár
2025.05.06. 16:13

Hegyikerékpáros-versenyt rendeznek ősszel a Mecsekben

Kerékpár
2025.04.29. 15:45

Schneller Domonkos: A magyar indulók számát illetően is különleges az idei Tour de Hongrie

Kerékpár
2025.04.29. 13:09

Százéves a Magyar körverseny – Tour de Hongrie 1. rész

Képes Sport
2025.04.28. 14:44

Videó: szélhámosok zavarták meg a világ második legrégebbi kerékpárversenyét

Egyéb egyéni
2025.04.28. 14:36
Ezek is érdekelhetik