Lánya műtéte miatt nem indul a korábbi olimpiai bajnok az országúti kerékpáros vb-n

Vágólapra másolva!
2024.09.23. 11:55
Richard Carapaz (Fotó: Getty Images)
A korábbi olimpiai bajnok és Giro d'Italia győztes Richard Carapaz családi okok miatt visszalépett a zürichi országúti kerékpáros világbajnokság vasárnapi mezőnyversenyétől.

A 31 esztendős ecuadori hegyimenő idén szakaszt nyert, valamint a hegyi pontverseny győzteseként pöttyös trikós lett a Tour de France-on, a két hete zárult Vuelta a Espanán pedig a negyedik helyen zárt összetettben. A 4470 méter szintemelkedést tartalmazó, 274 kilométer hosszú világbajnoki mezőnyversenyen viszont a tervekkel ellentétben nem lesz ott, miután hétfői közleményében bejelentette: hazautazott, hogy a sürgősségi műtéten átesett lánya mellett legyen.

„Szerencsére jól sikerült a beavatkozás, ugyanakkor még felügyeletet igényel – fogalmazott Carapaz, aki a helyzet miatt több napig nem tudott edzeni. – Így az állapotom nem olyan, amilyet Ecuador megérdemelne, sem fizikailag, sem mentálisan.”

Carapaz 2021-ben olimpiai bajnok lett Tokióban az országúti mezőnyversenyben, a párizsi játékokon azonban nem kapott lehetőséget a címvédésre, miután országa szövetsége nem őt indította.

 

Legfrissebb hírek

Valter Attila a 37. helyen végzett a kuanghszi körversenyen negyedik szakaszán

Kerékpár
2025.10.17. 10:04

Dina Mártonnak és Peák Barnabásnak vezérszerepet szánnak az MBH Bank Ballan CBS-nél

Kerékpár
2025.10.17. 09:54

Dina Mártonnal és Peák Barnabással erősített az MBH Bank Ballan CSB

Kerékpár
2025.10.16. 19:51

Valter Attila három szakasz után 13. összetettben a kuanghszi körversenyen

Kerékpár
2025.10.16. 10:59

Valter Attila összetettben továbbra is a legjobb tízben az utolsó vismás versenyén

Kerékpár
2025.10.15. 09:53

Valter Attila összetettben a hetedik helyről várja a folytatást az utolsó vismás versenyén – videó

Kerékpár
2025.10.14. 11:46

„Nem úgy sikerült ez az év, ahogy elterveztem” – Valter Attila

Kerékpár
2025.10.13. 16:16

Pogacar ellen nincs megoldás – sorozatban ötödször nyerte meg a Lombardiát

Kerékpár
2025.10.11. 17:50
Ezek is érdekelhetik