Női Tour: Kerbaol nyerte a hatodik szakaszt, Vas a 108.

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.08.16. 16:13
Cédrine Kerbaol győzött a női Tour de France hatodik szakaszán (Fotó: Getty Images)
A női Tour de France országúti kerékpáros körverseny ötödik szakaszát megnyerő Vas Blanka 12 percnyi és 39 másodpercnyi hátránnyal a 108. helyen ért célba a háromhetes viadal hatodik szakaszán, melyet a francia Cédrine Kerbaol nyert meg nagy fölénnyel, s ezzel összetettben is feljött a második helyre.

Fantasztikus szakaszgyőzelme után Vas Blankára egy neki kevésbé fekvő 159.2 kilométer várt, öt kategorizált emelkedővel. A csütörtökön történelmi sikert elérő fiatal bringás egy kisebb csoporttal együtt korán leszakadt a főmezőnytől, és végül a 108. helyen ért célba, 12 és fél perces hátrányban.

Ugyan ez a szakasz most nem Vasról szólt, de így is történelmi pillanatoknak lehettünk szemtanúi. A két éve újraindított Touron a hazaiak 2022-ben és 2023-ban még nem láthatták egyetlen bringásukat sem elsőként áthaladni a célvonalon. Az első francia győztes Cédrine Kerbaol lett, aki a Cote des Fins utáni kilométereket már egyedül tekerhette végig. A 23 éves fiatalt harmincan üldözték, eredménytelenül. Méterről méterre szépen adogatta hozzá a másodperceket az előnyéhez, ami a végén mégis 21 másodpercre csökkent, de ezt aligha bánja. A tavalyi fehér trikós pályafutása legnagyobb sikerét aratta, amivel feljött az összetett második pozíciójába.

A mezőnyhajrát a második helyért a zöld trikóra hajtó Marianne Vos nyerte meg, a lengyel Katarzyna Niewiadoma hatodikként haladt át a célvonalon, ezzel megőrizte a sárga trikót.

Nem lesz könnyű dolga a mezőnynek az utolsó két szakaszon sem. Szombaton a Le Grand-Bornand, vasárnap az Alpe d’Huez lesz a hegyi befutó helyszíne.

NŐI TOUR DE FRANCE
6. SZAKASZ (Remiremont–Morteau 159.2 km)
1. Cédrine Kerbaol (francia, Ceratizit-WNT Pro Cycling Team) 4:04:41 óra
2. Marianne Vos (holland, Visma Lease a Bike) 21 másodperc hátrány
3. Liane Lippert (német, Movistar) a. i.,

108. Vas Blanka (magyar, SD Worx-Protime) 12:39 perc hátrány

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Katarzyna Niewiadoma (lengyel, Canyon//SRAM Racing) 15:32:31 óra
2. Cédrine Kerbaol 16 másodperc hátrány
3. Kristin Faulkner (amerikai, EF-Oatly-Cannondale) 19 másodperc hátrány

62. Vas Blanka 21:02 perc hátrány

 

Legfrissebb hírek

Aerodinamikus ír szökőkirály szólógyőzelmét hozta a 6. szakasz a Tour de France-on

Kerékpár
22 órája

Wiebes másodszor nyert szakaszt az idei női Girón, Reusser továbbra is vezeti az összetettet

Kerékpár
23 órája

Evenepoel nyerte meg az időfutamot, de Pogacar is jól járt

Kerékpár
2025.07.09. 18:03

Megvan Pogacar 100. profi győzelme, de Van der Poel megőrizte a sárgát

Kerékpár
2025.07.08. 17:42

Vállműtéten esett át a Tour de France nyitó szakaszát megnyerő Philipsen

Kerékpár
2025.07.08. 14:31

Bukások, káosz és Merlier-győzelem a harmadik szakaszon

Kerékpár
2025.07.07. 18:57

Tour de France: Mathieu van der Poel lenyomta Pogacart, és átvette a vezetést

Kerékpár
2025.07.06. 18:34

Feszültség, bukások és Philipsen-győzelem a Tour nyitányán

Kerékpár
2025.07.05. 18:04
Ezek is érdekelhetik