„Azt hittem, meghalok” – Vingegaard a balesetéről

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.08. 12:17
Jonas Vingegaard (Fotó: Getty Images)
A francia országúti kerékpáros körversenyen címvédő Jonas Vingegaard elárulta: áprilisi bukása után halálfélelme volt és úgy gondolta, hogy a karrierjének biztosan vége.

„Annyira súlyos volt, hogy azt hittem, meghalok – mondta a Tour de France első, hétfői pihenőnapján, Orléans-ban a 27 éves dán kerekes. – Amikor ott feküdtem, azt gondoltam, ha túl is élem, abbahagyom a kerékpársportot. Aztán most meg itt ülök.”

Jonas Vingegaard hozzátette: amikor a földön feküdt, felesége, Trine is azt gondolta, hogy meg fog halni.

Vingegaard április 4-én, a Baszk körversenyen szenvedett balesetet 33 kilométerre a céltól, amikor az egyik versenyző lejtmenetben nagy sebességnél elesett, ez pedig olyan láncreakciót indított be, hogy mögötte szinte mindenki bukott. A dán sportoló is a pórul járt versenyzők között volt, láthatóan alig tudott mozogni, nem tudott felállni, az orvosok már az út szélén megkezdték a kezelését, majd oxigénmaszkkal és nyakmerevítővel szállították kórházba. Ott kiderült, hogy a kulcscsontja és több bordája is eltört, zúzódott a tüdeje, továbbá légmelle is kialakult. Csaknem két hétig volt kórházban, és sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán rajthoz állhat-e a Touron.

Vingegaard kilenc szakasz után a harmadik helyen áll összetettben, a hátránya 1:15 perc az éllovas szlovén Tadej Pogacarral szemben.

A kerekes azt mondta, boldog, hogy mindössze másfél hónapos felkészülés után Tour de France-színvonalon tud tekerni. Azt ugyanakkor elárulta, kellett dolgoznia azon, hogy ugyanúgy vállalja a kockázatokat, mint a bukása előtt, tehát például a lejtmenetben is gyorsan haladjon.

„Azt hiszem, túl vagyok rajta. Kihívás volt, ám azt hiszem, nincs gondom a lejtőkkel” – fogalmazott a kétszeres Tour-bajnok Vingegaard.

 

Legfrissebb hírek

Giro d'Italia: Kusztor Péter végleg visszavonult, szakács lesz az olasz körversenyen

Kerékpár
Tegnap, 11:53

Idén is meg lehet előzni a Fogaskerekűt

Egyéb egyéni
2025.05.06. 17:39

Kerékpár: szezon közben vonult vissza Caleb Ewan

Kerékpár
2025.05.06. 16:13

Hegyikerékpáros-versenyt rendeznek ősszel a Mecsekben

Kerékpár
2025.04.29. 15:45

Schneller Domonkos: A magyar indulók számát illetően is különleges az idei Tour de Hongrie

Kerékpár
2025.04.29. 13:09

Gyász: megtalálták a Csepel hajóbalesetben eltűnt erőnléti edzőjének holttestét

Labdarúgó NB II
2025.04.28. 21:47

Százéves a Magyar körverseny – Tour de Hongrie 1. rész

Képes Sport
2025.04.28. 14:44

Videó: szélhámosok zavarták meg a világ második legrégebbi kerékpárversenyét

Egyéb egyéni
2025.04.28. 14:36
Ezek is érdekelhetik