Szerződéshosszabbítást ért a zöld trikó megszerzése Girmaynak

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.22. 17:33
Girmay (középen a kupával) új szerződést kapott a zöld trikóért (Fotó: AFP)
Hivatalos közösségi oldalán jelentette be a profi belga kerékpároscsapat, hogy további két évvel meghosszabbította a szerződését a vasárnap véget érő Tour de France-on a pontversenyt megnyerő kerékpárosának, az eritreai Biniam Girmaynak, aki így 2028-ig tartozik az istálló kötelékébe.

„Az Intermarché-Wanty számomra olyan, mintha a családom lenne, egy tökéletes csapat, amelyben elérhetem a céljaimat. A csapat minden körülmények között bízott bennem és támogatott, még a legnehezebb időszakomban is. Egyértelmű döntés volt számomra, hogy további két évvel folytatjuk a kalandot, és meg vagyok győződve róla, hogy a folytatásban is nagyszerű eredményeket érhetünk el együtt. Alig várom már, hogy a következő céljaimat is teljesíthessem, elsőként például az olimpiával” – idézi a csapat közleménye a 24 éves Girmayt.

A vasárnap véget ért Tour de France-on nemcsak Tadej Pogacar írt történelmet azzal, hogy 26 évvel Marco Pantani után megcsinálta a Giro-Tour duplát, de Girmay is, aki első afrikai kerékpárosként nyerte meg a legjobb sprinterek számára kiírt pontversenyt, és három szakaszt nyerve lett az első fekete-afrikai kerékpáros, aki a Tour de France-on szakaszt tudott nyerni – ezzel a három etappal Eritreát a Tour legeredményesebb afrikai országává tette.

Kerékpár
2024.07.21. 19:56

Pogacar nyerte a záró etapot, megvan a harmadik Tour-győzelme és a történelmi dupla

Az UAE szlovén klasszisa két év szünet után nyerte meg a Tourt, 26 év után sikerült valakinek a Giro, Tour dupla.

 

 

Legfrissebb hírek

Németország bejelentkezett a 2030-as Tour-rajtra

Kerékpár
2025.08.07. 16:48

Női Tour de France: Vas a 68. helyen pénteken, Squiban pedig duplázott

Kerékpár
2025.08.01. 18:53

A kis francia nagy szólógyőzelme az első hegyi etapon

Kerékpár
2025.07.31. 18:11

Le Court kicentizett győzelme sárga trikót ért

Kerékpár
2025.07.30. 18:01

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.28. 23:15

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
2025.07.28. 12:58

A Montmartre megtréfálta Pogacart, Van Aert-szólógyőzelem Párizsban

Kerékpár
2025.07.27. 20:08

Visma-mestermunka a női Tour nyitányán

Kerékpár
2025.07.26. 20:13
Ezek is érdekelhetik