Bradley Wiggins csődbe ment, olimpiai érmeit elviheti a végrehajtó

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.09. 18:21
Sir Bradley Wiggins Speaks At The Cambridge Union
Csődeljárás indult Bradley Wigginsszel szemben (Fotó: Getty Images)
A The Telegraph azt írja, hogy a legendás brit kerékpározóval, Bradley Wigginsszel szemben csődeljárást indítottak, amiért közel egymillió font adósságot halmozott fel, így lefoglalhatják a vagyonát, amelybe a nyolc olimpiai érme is beletartozik.

 

Az ötszörös olimpiai bajnok Bradley Wiggins 2012-ben első brit sportolóként nyerte meg a Tour de France-t, amiért lovaggá ütötték, s neki ítélték oda a BBC Év sportszemélyisége díjat. 2016-ban vonult vissza a kerékpársporttól. Renoméján két évvel később csorba esett, amikor orosz hackercsoport egészségügyi információkat szivárogtatott ki neves sportolókról, köztük róla is. Ennek alapján a brit parlament azzal vádolta meg, hogy arra használt fel engedélyezett teljesítményfokozó-szert, hogy megnyerje a Francia körversenyt.

Az elmúlt években Wiggins anyagi problémákkal küzdött, 2020-ban felszámolták a cégét, a Wiggins Rights Limitedet, amelynek akkor tetemes adóssága volt, az adóhivatalnak például 300 ezer fonttal tartozott. A hírek szerint Wiggins azóta sem tudta törleszteni tartotzását, amely napjainkban már 980 ezer fontra rúg. A The Telegraph azt írja, hogy a Lancaster megyei bíróság június 3-án csődeljárást indított vele szemben, ennek keretein belül végrehajtók foglalják le a vagyonát, többek között a trófeáival, olimpiai érmeivel együtt, utóbbiakból nyolc is van neki.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik