Juan Ayuso a baszk körverseny nyertese

Cz. Á.Cz. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.06. 23:21
Juan Ayuso (Fotó: AFP)
Baszkföldön és Franciaországon volt a kerékpárosvilág szeme a hétvége első napján, vasárnap pedig a Párizs–Roubaix-nak vág neki a férfimezőny.

 

Véget ért a baszk körverseny, amely könnyen lehet, hogy a 2024-es world tour szezon legmeghatározóbb versenye lesz a hosszú távú hatásokat tekintve. A negyedik szakasz ugyanis borzalmas tömegbukást hozott, ennek következtében Jonas Vingegaard, Primoz Roglic, Jay Vine és Remco Evenepoel is különböző súlyosságú sérüléseket szenvedett. Életveszélyben szerencsére egyikük sincs, ugyanakkor nagyok a kérdőjelek, milyen teljesítményre lesznek képesek idén, főleg a Tour de France-on.

A verseny az ő hiányukban a „halandók” viadala lett. Mattias Skjelmose minimális előnnyel várta a szombati utolsó etapot, de az tudvalévő volt, hogy nem alapozhat erre, hiszen hét kategorizált emelkedő volt az eibari szakaszon. Ezeket két spanyol, az Ineos bringása, Carlos Rodríguez és az UAE versenyzője, Juan Ayuso vette a legjobban, előbbi a szakaszt, utóbbi a teljes versenyt nyerte meg. A még mindig csak 21 éves Ayuso pályafutása legnagyobb sikerét aratta, és ha hozzátesszük, hogy Vingegaard mögött a második helyen zárta a Tirreno–Adriaticót is, nyugodtan állíthatjuk, hogy bomba formában kezdte a szezont. És ha már szóba került a Tour de France, Tadej Pogacar sem igen kívánhat nála minőségibb segítőt, aki a legnagyobb kihívást jelentő hegyeken is vele tud majd maradni, ameddig szükséges.

63. BASZK KÖRVERSENY
6. szakasz (Eibar–Eibar, 137.8 km): 1. Carlos Rodríguez (spanyol, Inoes Grenadiers) 3:37:13 óra, 2. Ayuso (spanyol, UAE Emirates) azonos idővel, 3. Soler (spanyol, UAE Emirates) 41 másodperc hátrány
Az összetett végeredménye: 1. Juan Ayuso 15:56:50, 2. Rodríguez 42 mp h., 3. Skjelmose (dán, Lidl-Trek) 43 mp h.

Nagy női versenyt is rendeztek szombaton, merthogy a francia egynapos, a Párizs–Roubaix volt soron a hölgyek world tour naptárjában. Különösebb meglepetést nem jelent, sőt sokkal inkább a papírformának felel meg, hogy Lotte Kopecky zárt az élen egy öttagú, kiscsoportos sprint végén.

4. NŐI PÁRIZS–ROUBAIX  (Denain–Roubaix, 148.5 km): 1. Lotte Kopecky (belga, SD Worx-Protime) 3:47:13, 2. Balsamo (olasz, Lidl-Trek) azonos idővel, 3. Georgi (brit, dsm-firmenich PostNL) a. i.

 

Legfrissebb hírek

Roglic visszavágott Ayusónak a Montserrat-hegyen

Kerékpár
3 órája

Centik döntöttek Ayuso javára a legkeményebb szakaszon, Dina Márton 89.

Kerékpár
Tegnap, 18:28

Bukás a cél előtt, Milané az utolsó szakasz, Ayusóé az összetett a Tirreno-Adriaticón

Kerékpár
2025.03.16. 16:59

Tirreno-Adriatico: Ayusóé a királyszakasz és a kék trikó is

Kerékpár
2025.03.15. 19:46

Sprintbefutó után Romain Grégoire nyerte meg a Baszk körverseny ötödik szakaszát – videó

Kerékpár
2024.04.05. 17:22

Vingegaard-nak tüdőzúzódása és légmelle is van, de stabil az állapota

Kerékpár
2024.04.05. 12:24

Kerékpár: Evenepoel és Vingegaard is kulcscsontját törte

Kerékpár
2024.04.04. 21:49

Óriási tömegbukás, Evenepoel, Roglic és Vingegaard is benne volt! – videó

Kerékpár
2024.04.04. 16:52
Ezek is érdekelhetik