Giro: mentő vitte el a volt összetett győztest, egy spanyol háznak ütközött – videók

Vágólapra másolva!
2023.05.17. 16:09
null
Geoghegan Hartnak a mentőben ért véget az etap (Fotó: Getty Images)
Remco Evenepoel után újabb összetett esélyes volt kénytelen feladni az országúti kerékpárosok idei olasz körversenyét, a Giro d’Italiát: a 11. szakaszon a 2020-as győztes, a brit Tao Geoghegan Hart 68 kilométerrel a cél előtt egy hosszú ereszkedés során egy lassú kanyarban többekkel együtt elcsúszott, s olyan szerencsétlenül fogott talajt, hogy nem is tudott felállni, végül hordágyra tették és mentővel vitték kórházba.

A Geoghegan Hart kiesését okozó bukásban egyébként csapattársa, az összetettet vezető Geraint Thomas (Ineos), a második helyen álló Primoz Roglic (Jumbo-Visma) és további három ineosos bringás is érintett volt, ám a többiek mint tovább tudtak menni.

Néhány pillanattal Geoghegan Hart bukása után újabb versenyző is kénytelen volt feladni a viadalt: a Movistar bringása, Oscar Rodríguez egy kanyarban sodródott ki, nekivágódott egy KRESZ-táblának, majd a mögötte lévő házfal állította meg...

Az idei Girót eredetileg 176 versenyző kezdte el, de már 36-an feladták a versenyt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik