Kerékpár: Quintana abbahagyta a befejezést, folytatja karrierjét

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 17:13
null
Quintana marad a nyeregben (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, a kolumbiai profi kerékpáros Nairo Quintana szerdára sajtótájékoztatót hívott össze, ahol az előzetes sajtóhírek szerint profi pályafutása befejezését jelentette volna be. Szerdán aztán kiderült, visszavonulásról szó sincs, a jelenleg csapat nélküli klasszis sokkal inkább pályafutása folytatásáról beszélt – igaz, új csapatát továbbra sem nevezte meg.

 

Amint arról beszámoltunk szerda reggel, 14 év után befejezheti a Giro d’Italia- és Vuelta a Espana-győztes kerékpáros, Nairo Quintana – ám hiába feltételezte a visszavonulást bejelentő sajtótájékoztató megtartását több kolumbiai sajtótermék is, a 32 éves bringás végül a folytatás mellett foglalt állást.

„Nem adom fel. Folytatni akarom, amíg fizikailag bírom. Vissza akarok térni a versenyzéshez, újra érezni akarom a lábamban a fájdalmat és a győzelem jelentette elégedettség érzését. A versenyzés az életem része, de jelenleg nincs csapatom, és szabadon igazolható vagyok. Azt tudom, hogy bárhol is folytatom, a legjobb teljesítményemet fogom nyújtani” – mondta Quintana a szerdai sajtótájékoztatón.

A kolumbiai kerékpáros elmúlt éve ugyanakkor korántsem volt botránymentes – s éppen ez adhatta az alapját a korábbi pletykáknak: tramadolhasználat (szintetikus fájdalomcsillapító) miatt a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) utólag törölte a tavalyi Tour de France-eredményét, annak ellenére, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) szerint a szer használata egészségügyi, nem pedig teljesítményfokozó célú volt.

Quintana aztán októberben bejelentette, nem marad akkori csapatánál, az Arkéa-Samsicnál, noha augusztusban még hároméves szerződéshosszabbítás lehetőségét lebegtette.

Csapatot azóta sem talált, ám World Tour-istállók valahogy nem kapkodtak utána, így a jelenlegi sajtótájékoztatóját szabadon igazolható versenyzőként tartotta.

Legfrissebb hírek

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25

Tour de France: Girmay második győzelme, változatlan összetett

Kerékpár
2024.07.06. 18:04

V4 kerékpárverseny: Finkst révén szlovén siker, Karl a legjobb magyar

Kerékpár
2024.07.06. 17:36

Halálos baleset az osztrák kerékpáros-körversenyen

Kerékpár
2024.07.06. 17:16

Pogacar szakaszt nyert, és közel egyperces előnyt szerzett a Tour de France-on

Kerékpár
2024.07.02. 18:18
Ezek is érdekelhetik