Női Giro: Van Vleuten lassan örülhet, Vas 63. a szakaszon

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.07.09. 17:03
null
Annemiek van Vleuten megint egy lépéssel közelebb a végső sikerhez (Fotó: AFP, archív)
Annemiek van Vleuten közel került harmadik összetett sikeréhez a női Giro d'Italia országúti kerékpáros-körversenyen, amelynek szombati szakaszán Kristen Faulkner diadalmaskodott, Vas Kata Blanka pedig 63. lett.

A királyetap, a San Michele All'Adige és San Lorenzo Dorsino közötti 112.8 kilométer megtétele során három nehéz hegy várt a mezőnyre.

A nap szökéséből, akárcsak pénteken, ezúttal is a prológon győztes amerikai Kristen Faulkner maradt elöl a legtovább, ezúttal viszont haza is tudott érni. Így átvette a vezetést a hegyi pontversenyben, egyúttal a szakaszsikereket tekintve a negyedik duplázó ezen a viadalon.

Az összetett esélyesek csoportját a második helyen álló olasz Marta Cavalli tempója szakította meg, az olasz lejtmenetben a rózsaszín trikós Van Vleutent is leszakította, a holland kétperces előnye tudatában a biztonságra törekedett, síkon pedig utol is érte riválisát. A befutónál ugyan néhány másodpercet faragott összetett hátrányából Cavalli, ám a záró szakasz előtt kényelmes előnnyel rendelkező 39 esztendős Van Vleutennek így is jó esélye van rá, hogy 2018 és 2019 után harmadszor is megnyerje az olasz körversenyt. A harmadik helyet megtartotta az ezúttal is jelentős hátránnyal célba érő spanyol Mavi García.

Vas – aki a keddi szakasz hajrájában nagyot bukott – 33 perc lemaradással ért célba. Vasárnap az Abano Terme és Padova közötti 90.5 kilométeres sík, egyetlen kisebb emelkedőt tartalmazó szakasszal zárul a viadal.

NŐI GIRO D'ITALIA
9. szakasz, San Michele All'Adige–San Lorenzo Dorsino (112.8 km)
1. Kristen Faulkner (amerikai, BikeExchange-Jayco) 3:36:36 óra
2. Marta Cavalli (olasz, FDJ Nouvelle-Aquitaine Futuroscope) 59 mp hátrány
3. Elisa Longo Borghini (olasz, Trek-Segafredo) 1:14 p h.
4. Annemiek van Vleuten (holland, Movistar) azonos idővel
…9. Mavi García (spanyol, UAE) 3:42 p h.
…63. Vas Kata Blanka (SD Worx) 33:06 p h.

Az összetett élcsoportja
1. Van Vleuten 24:55:08 óra
2. Cavalli 1:52 p h.
3. García 6:10 p h.
4. Longo Borghini 6:59 p h.
…53. Vas 1:27:21 ó h.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
2025.05.08. 12:02

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15

Cristian Ramírez távolról egyenlített, Lenny Joseph Dibusz Dénes passzát váltotta gólra – így jutott döntőbe az FTC

Labdarúgó NB I
2025.04.23. 22:07
Ezek is érdekelhetik